Ugrás a tartalomra

Giorgia Meloni jobboldali vezető nyerte az olaszországi választásokat

2022.09.26
13:21
2022.09.26
15:43
Forrás
Pannon RTV
Ezzel ő lehet Olaszország első női miniszterelnöke, és a második világháborút követően az első olyan jobboldali kormányt alakíthatja meg, amelynek stabil többsége lesz a törvényhozásban.

Grazie Italia! - vagyis „Köszönöm, Olaszország!”. Ezt a feliratot tartja a kezében Giorgia Meloni a fotón, mely hétfő reggelre ellepte a világsajtót és a közösségi felületeket.

Olaszországban vasárnap tartottak előrehozott parlamenti választást. A voksolás eredetileg jövő tavasszal lett volna esedékes, de Mario Draghi miniszterelnök júliusi lemondása és a baloldali, a jobboldali és centrista pártokat tömörítő nagykoalíciós kormány összeomlása miatt előbbre hozták. A részvétel 64 százalékos volt.

Bár a voksok feldolgozása még nem ért véget, a győzelem hírére Meloni így fogalmazott: „Ha Olaszország minket választ a kormányzásra, azt minden olaszért végezzük majd. Egyesíteni szeretnénk az országot. Azt akarjuk erősíteni, ami összeköti az embereket, nem pedig azt, ami elválasztja őket.”

A 45 éves Giorgia Meloni, az Olaszország Fivérei – Nemzeti Szövetség nevű párt vezetője. 2006 óta a Képviselőház tagja, akkor mindössze 29 évesen ült be a parlamenti padsorba. A negyedik Berlusconi kormányban ifjúsági miniszter volt, azt a posztot mindössze 31 évesen szerezte meg, vagyis az ország történetének legfiatalabb minisztereként tartják számon.

Az Olaszország Fivérei – Nemzeti Szövetség szélsőjobboldali párt 2012-ben jött létre, amikor Meloni és mások kiléptek a Silvio Berlusconi vezette Szabadság Népe nevű pártból. Euroszkeptikus politikát képviselnek, az eurozóna elhagyását szorgalmazzák. Felülvizsgálnák az Oroszország ellen bevezetett energetikai szankciókat is, melyek hatására lényegesen megemelkedtek az energiaárak Olaszországban. Meloni emellett nyíltan kiáll az "LMBT-lobbi" és az "iszlamista erőszak" ellen.

Meloni és pártja most egy több pártból álló koalíció részeként indult a választásokon. Az Olaszország Fivérei – Nemzeti Szövetség mellett a Matteo Salvini vezette Liga, a Silvio Berlusconi által irányított Hajrá Olaszország, illetve néhány kisebb párt indult együtt. Bár nincs hivatalos végeredmény, úgy tűnik, összességében 43 százalékot sikerül elérniük, melyből Meloniék 26, Salviniék 9, Berlusconiék 8 százalékot tudhatnak magukénak.

Az új kormányra komoly kihívások várnak, elsősorban az energetikai és gazdasági helyzet miatt. De az is kérdéses lesz, hogyan alakul majd az ország viszonya az Európai Unióval.

A jobboldali pártok győzelmének hírére ugyanis azonnal felcsaptak az uniós aggodalmak: Ursula von der Leyen bizottsági elnök már közvetlenül a választás előtt burkoltan szankciókkal fenyegette meg Rómát, ha az új kormány nem tartja magát az európai normákhoz. Az Európai Parlament alelnöke, a szociáldemokrata Katarina Barley pedig így fogalmazott: „Giorgia Meloni olyan miniszterelnök lesz, akinek Orbán Viktor és Donald Trump a politikai példaképe. A jobbközép pártok szövetségének győzelme ezért aggasztó."

Giorgia Meloni győzelmére a példaképként említett Orbán Viktor a közösségi felületeken egy közös fotóval és a Bravó, Giorgia! felirattal reagált. A poszthoz pedig az alábbi mondatot fűzte: Több, mint megérdemelt győzelem. Gratulálok!

Giorgia Meloni
Olaszország
választás

Most

Népszerű