Ugrás a tartalomra
Tanjug

Görögország támogatja Szerbia európai integrációját

2019.12.11
12:03
2019.12.11
16:24
Forrás
Pannon RTV
Görögország és Szerbia stratégiai együttműködéséről szóló nyilatkozatot írt alá Aleksandar Vučić szerb államfő és Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök Athénban.

A két politikus együtt elnökölt a szerb-görög együttműködési felsőtanács ülésén, emellett pedig a delegációval érkezett szerb miniszterek és államtitkárok görög kollégáikkal egyeztettek kétoldalú megbeszélések keretében.

Görögország a harmadik európai állam, amellyel Szerbia stratégiai együttműködési megállapodást írt alá, és a dokumentum mindkét fél számára kiemelt jelentőséggel bír – hangsúlyozta Aleksandar Vučić szerb államfő görögországi látogatásának második, zárónapján.

A nyilatkozatban foglaltak szerint a két ország számos fontos kérdésben azonos álláspontot képvisel, támogatja egymást a két államot érintő legfontosabb ügyekben, valamint a két ország baráti és stratégiai kapcsolatát érintő általános politikai álláspontokban. A nyilatkozat a gazdasági, a biztonsági és a tudományos-oktatási együttműködésre is kitér.

Aleksandar Vučić, államfő, Szerbia: „Számunkra ez nagyon fontos, mert – ahogy Ön is mondta – Görögországnak számos nagy és erős szövetségese van. Szerbia nem is nagy és nem is erős szövetséges, de Szerbia odaadó barát, úgy is mondhatnám, őszinte barátja a görög népnek és a görög államnak is. Mi azokkal is tárgyalunk, akik lehet, hogy a területük vagy a lakosság száma alapján nagyobbak Görögországnál, de kevés olyan hely van a világon, ahol olyan őszinte és odaadó barátot találhatunk Szerbia számára, mint Görögország.”

Foto: Tanjug/Szerb Államelnökség

A felek a Belgrád-Szaloniki-Pireusz-vasútvonal kiépítéséről is tárgyaltak, ám részleteket nem közöltek. Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök a sajtótájékoztatón kiemelte, az együttműködés minden területen nagyon fontos.

Kiriákosz Micotákisz, miniszterelnök, Görögország: „A legfontosabb ügyet, ahogyan megbeszéltük, az energetika és az infrastruktúra jelenti. Ami az elsőt illeti, az Európai Unió régióközi együttműködési programjai segítséget nyújthatnak ebben. Az elsődleges cél az, hogy befejezzük a Pireusz-Szaloniki-Szkopje-Belgrád-Budapest vasútvonalat. Ez kiemelten fontos a kereskedelem és a szállítás szempontjából, ami a régiós együttműködést és a négy szomszédos ország párbeszédét illeti.”

Foto: Tanjug/Szerb Államelnökség

Ezen felül a két ország a 2020-2022-es időszakra az oktatás, a tudomány és a technológiai fejlesztés területére vonatkozó együttműködési megállapodást is aláírt. Elhangzott továbbá az is, hogy Görögország támogatja Szerbia európai integrációját.

Kiriákosz Micotákisz
Görögország
stratégiai együttműködés
együttműködési megállapodás

Most

07:52

Ki Ladik Katalin?

Ha hangköltészet és performance, akkor Ladik Katalin. A művésznő köré épített gondolatokat és a konceptuális művészet alapelveit állította színpadra legújabb előadásában a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház.

Népszerű

Narancssárga riasztás van érvényben egész Vajdaságban

Jön a rossz idő – figyelmeztet a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet. Vajdaságban és Közép-Szerbia egyes részein narancsriasztás van érvényben. A hétvégéig és a jövő hét első felében folytatódik a változékony időjárás, záporokkal, zivatarral.