Ugrás a tartalomra

Hagyományápolás, természetvédelem, oktatóprogramok

2018.10.27
12:49
2018.10.27
16:32
Forrás
Pannon RTV
A találkozón az egyesületek működését támogató pályázati lehetőségekről és a Magyar Nemzeti Tanács terveiről beszélgettek az óbecsei civil szervezetek képviselőivel.

Hagyományápolás, természetvédelem, oktatóprogramok - csak néhány azok közül a tevékenységek közül, amelyeket civil szervezetek végeznek Óbecse község területén. Ezeknek a szervezeteknek a képviselőivel találkoztak pénteken este a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben a Magyar Összefogás jelöltjei.

Ferencz József, elnök, Tisza Mente Közművelődési és Népművészeti Egyesület, Péterréve: „Az MNT pályázatain rendszeresen pályázunk, és ez nagyban elősegíti azt, hogy egyesületünk működni tud, vagy pedig valamilyen műsort, programot meg tudunk valósítani.”

A megbeszélésen a támogatási lehetőségekről és a Magyar Nemzeti Tanács előtt álló feladatokról esett szó.

Perpauer Attila, jelölt, Magyar Összefogás: „Nagyon fontos számunkra, hogy terepre jöjjünk, közösséghez, és a közösség fogalmazza meg az igényeit a nemzeti tanács felé, mi pedig ezeket igyekszünk a lehetőségekhez képest teljesíteni.”

A találkozón az óbecsei listajelöltek, Györe Decsov Emese és Boja András is részt vettek.

Magyar Összefogás
Óbecse
Ferencz József
Perpauer Attila

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.
07:17, Frissítve: 07:41

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.