Ugrás a tartalomra

A haladók Aleksandar Vučićot szeretnék a miniszterelnöki poszton

2013.03.19
17:15
Marko Đurić, a szerb elnök tanácsadója és a Szerb Haladó Párt tisztségviselője kijelentette, a haladók támogatják Aleksandar Vučić pártelnök törekvéseit, hogy elfoglalja a miniszterelnöki posztot
Marko Đurić, a szerb elnök tanácsadója és a Szerb Haladó Párt tisztségviselője kijelentette, a haladók támogatják Aleksandar Vučić pártelnök törekvéseit, hogy elfoglalja a miniszterelnöki posztot. Ennek ellenére most még nem lehet megmondani, milyen irányt vesz majd a kormány átalakítása – tette hozzá. Nebojša Stefanović, a szerbiai parlament elnöke és a Szerb Haladó Párt alelnöke vasárnap mondta el a Betának, hogy Vučić ideális lenne miniszterelnöknek, de még nem tárgyaltak erről a koalíciós partnereikkel. (Beta)

Most

18:12, Frissítve: 18:17

Két nap alatt ezer kilométert repült egy mentett kis hattyú

Példa értékű összefogással és sikersztorival zárult a kis hattyú megmentése. A jeladóval ellátott kis hattyú a szabadon engedését követően egy hónapra, április 12-én útnak indult, a legfrissebb adatok alapján, jelenleg a Fekete-tengernél tartózkodik.
17:18, Frissítve: 19:33

Az éghajlatváltozás a méztermelésre is kihat

Az enyhe téli időjárás és az éghajlat változása a méhészeket is nehéz helyzetbe hozza. A méhészek elmondása szerint idén szokatlanul korán virágzásnak indult a repce és az akác, aminek hatására a méhek is idő előtt megkezdték munkájukat.

Népszerű