Ugrás a tartalomra

Hamarosan kiderül, ki kapja a kormányalakítási megbízást

2020.09.29
12:18
Forrás
Tanjug
Néhány napon belül kiderül, hogy ki lesz megbízva az új kormány megalakításával - erről beszélt Aleksandar Vučić ma Belgrádban.

Egy hétnél kevesebb idő kell ahhoz, hogy ez kiderüljön, hangsúlyozta Szerbia államfője. 

A Belgrád a vízen munkálatinak megtekintésekor Szerbia és Koszovó viszonyának normalizálásáról is beszélt. Kiemelte, hogy a Belgrád és Pristina között előzőleg aláírt brüsszeli szerződést is érvényre kell juttatni. Persze nem úgy, ahogy azt Pristina szeretné - mondta. A Szerb Községek Közösségének megalakítása ugyanis kiemelten fontos - tette hozzá Aleksandar Vučić. 

kormányalakítás
Belgrád a vízen
Aleksandar Vučić
Koszovó
Pristina

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.