Ugrás a tartalomra

Három miniszterelnök-helyettes lesz az új magyar kormányban

2018.05.04
15:02
2018.05.04
18:08
Forrás
MTI
Három miniszterelnök-helyettes lesz az új magyar kormányban - mondta el a magyar miniszterelnök a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Semjén Zsolt KDNP-elnök általános helyettes lesz - aki a nemzetpolitikáért, az egyházakért és a magyarországi kisebbségekért felel majd -, Pintér Sándor belügyminiszter nemzetbiztonságért felelős, Varga Mihály pénzügyminiszter pedig egyúttal gazdaságért felelős miniszterelnök-helyettesként dolgozik majd. Orbán Viktor a nemzetbiztonságért felelős miniszterelnök-helyettesi posztot a biztonság fontosságával indokolta, valamint azzal, hogy a következő időszakban a bevándorlásügy lesz Európa legfontosabb kérdése. Varga Mihályról pedig úgy fogalmazott: a gazdaság világában kiszámíthatóságot, nyugalmat, pénzügyi stabilitást testesít meg. Orbán Viktor hangsúlyozta: a kormány céljai nem változtak, így megvédik a magyar kultúrát, a keresztény kultúrát, nem adják át az országot idegeneknek, a teljes foglalkoztatottság céljából nem engednek, amihez jól működő gazdaság, alacsonyabb adók, magasabb bérek kellenek. Emellett továbbra is támogatják a gyermeket nevelő családokat, a nyugdíjak értékét pedig megőrzik és lehetőség szerint emelik is - sorolta.

magyar kormány
Semjén Zsolt
Pintér Sándor
Varga Mihály

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.