Ugrás a tartalomra

Helyi közösségi szinten is együtt, fontos környezetvédelmi projektek valósulnak meg Szabadkán

2019.07.03
11:11
2019.07.03
15:34
Forrás
Pannon RTV
Ma aláírják a palicsi csatornahálózat kiépítésére vonatkozó szerződést, augusztusban pedig megkezdődik a szabadkai Regionális Hulladéklerakó Kft. próbaüzemelése – jelentette be ma Pásztor Bálint.

Pásztor Bálint két fontos projekt eredményeiről számolt be. A VMSZ alelnöke elmondta, hogy aláírásra került a palicsi csatornahálózat kiépítésére és bővítésére vonatkozó szerződés. A munkálatok befejezését követően az eddigi 35-ről 65 százalékra emelkedik Palics szennyvízelvezető-rendszerének lefedettsége, ami óriási jelentőségű a környezetvédelem szempontjából.

Pásztor Bálint, alelnök, VMSZ: „15 kilométer csatornahálózat kiépítésére kerül sor Palicson. A nyomóvezeték kiépítésének köszönhetően pedig a szennyvizet át lehet majd szivattyúzni a városi szennyvíztelepre és ez a Palicsi-tó szennyezettségének, szennyezettségi szintjének drasztikus csökkenéséhez fog vezetni.”

A nyomóvezeték kiépítésének köszönhetően a Ludasi-tó szennyezettsége is csökkenni fog - tette hozzá Pásztor. A projektet a német kormány támogatja a KfW bankon keresztül. Sugár György szerint mivel a cél a Palicsi-tó megóvása, a csatornarendszer kiépítése is a tóparti résztől indul: „A Palics partjáról indulunk, ott lesz a leginkább jellemző a kiépítettség és úgy haladunk fel a Horgosi út és a felső rész felé.”

Az igazgató kiemelte, a kivitelezőnek 8 hónap áll rendelkezésére a munkálatok elvégzésére. A sajtótájékoztatón egy évek óta húzódó projekt befejezéséről is szó esett. Augusztusban beindul a szabadkai Regionális Hulladéklerakó Kft. próbaüzeme. A depó Békova és Orom között épült ki, 24 millió eurós beruházásból, ennek 85 százalékát az Európai Unió, 15 százalékát pedig a hét környékbeli, érintett önkormányzat pénzelte. Góli Csilla igazgató azt mondta, a fennmaradó munkálatokat a próbaüzem alatt végzik el. Hozzátette: „A jövőben, a hulladéklerakót használva, semmilyen szempontból nem szennyezzük a környezetet, ugyanis úgy lett műszakilag megtervezve és kiépítve, hogy se a talajvizet, se a felszíni vizeket, se a levegőt nem szennyezi majd ezentúl a hulladék, amit itt tárolunk.”

Pásztor Bálint végül a vasárnap tartandó szabadkai helyi közösségi választásokra is kitért. A VMSZ és a Szerb Haladó Párt valamennyi helyi közösségben közös listával indul.

Pásztor Bálint: „A Vajdasági Magyar Szövetségnek várhatóan 10 helyi közösségben lesz elnöke, ahogy ez volt az elmúlt 4 évben is, 12 helyi közösségben pedig elnökhelyettese, amennyiben a polgárok is így gondolják majd a 7-i, vasárnapi választásokon is és amennyiben ezek a tervezett választási eredmények beigazolódnak.”

A VMSZ alelnöke arra kérte a polgárokat, hogy minél nagyobb számban jelenjenek meg a szavazóhelyeken.

Szabadka
Sugár György

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.