Ugrás a tartalomra

A héten megtudjuk, hol találkozik Donald Trump és Kim Dzsong Un

2018.05.02
08:30
2018.05.02
08:39
Forrás
Szerbiai RTV
Mun Dzse In lehet, hogy béke Nobel-díjat fog javasolni Trumpnak

A hét végéig bejelenthetik a Kim Dzsong Un észak-koreiai vezetővel való találkozó pontos helyszínét és idejét, jelentette ki Donald Trump amerikai elnök. Hozzátette, hogy örömmel fogadná, ha az Észak-Korea és Dél-Korea közötti megbeszélésre a két ország közötti demilitarizált övezetben kerülne sor, a csúcstalálkozó lehetséges helyszíne pedig Szingapúrban lenne. Mun Dzse In dél-koreai elnök javaslatára, miszerint Trump kapjon béke Nobel-díjat, amennyiben kibékíti Észak- és Dél-Koreát, az amerikai elnök azt válaszolta, hogy kedves gesztus volt Mun elnöktől a javaslat.

találkozó
Donald Trump
Kim Dzsong Un

Most

13:32, Frissítve: 16:18

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Kétnapos felvételi felkészítő tábor kezdődött ma Újvidéken a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében. A képzésen mintegy 50 diák vesz részt, akik a középiskola után egyetemen szeretnének továbbtanulni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.

Berobbant a turistaidény Palicson

A nyárias időjárásnak köszönhetően a tó körüli sétányon, a vendéglátóhelyek teraszain és a fagylaltozók környékén is sokan voltak a délutáni órákban.