Ugrás a tartalomra

Idén 650 millió dinárt fordítanak a népesedési politika megvalósítására

2019.04.17
13:10
2024.03.19
08:34
Forrás
Magyar Szó
Az összegek folyósításáról 85 önkormányzat írt alá a kormánnyal megállapodást Belgrádban.

650 millió dinár vissza nem térítendő támogatást irányoztak elő a népesedési politika megvalósítására a szerb állami költségvetésből. Az idén 150 millió dinárral többet fordítottak erre a célra, mint 2018-ban - hangsúlyozta Slavica Đukić Dejanović népesedéspolitikával megbízott tárca nélküli miniszter.

Ebben az évben összesen 122 pályázat érkezett be. Az önkormányzatok többsége a pénzt az iskoláskor előtti intézmények felújítására, valamint bővítésére fordítja.

népesedéspolitika
Slavica Đukić Dejanović
támogatás

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.