Ugrás a tartalomra

A japán miniszterelnökkel tárgyalt Ana Brnabić

2022.09.28
14:16
Forrás
Pannon RTV
Fumio Kishida megköszönte a szerb miniszterelnöknek, hogy tiszteletét tette és képviselte Szerbiát Abe Shinzo egykori japán kormányfő állami temetésén.

Kishida emlékeztetett, hogy Szerbia és Japán tegnap ünnepelte diplomáciai kapcsolatának 140. évfordulóját, valamint arra is, hogy Abe 2018-as szerbiai látogatását követően megnőtt a japán befektetések száma az országban. Ana Brnabić a nap korábbi részében más japán politikusokkal is találkozott.

Fontos megbeszéléseket folytattunk Tokióban, amelyek hozzájárulhatnak majd a két ország közötti együttműködés további fejlesztéséhez - mondta Ana Brnabić a Japánban tett látogatását követően. A szerb miniszterelnök hozzátette, a cél az volt, hogy politikai és gazdasági kapcsolatokat építsenek ki Japánnal. Kiemelte, hogy a japán találkozók jó alkalmat adtak arra, hogy ismét kifejtsék Szerbia álláspontját, mivel Japán egy olyan ország, ahonnan a befektetők érkezése a kormány javaslatától függ. Arra is kitért, hogy a találkozó alkalmával Szerbia Ukrajnához való viszonyulása is szóba került. 

Japán
Ana Brnabić

Most

17:48, Frissítve: 18:01

Magyar szempontból fontos brazil siker a csehek ellen

A brazil együttes - a magyar válogatott szempontjából kedvezően - 30-27-re legyőzte a cseh csapatot a dán-norvég-svéd közös rendezésű olimpiai kvalifikációs női kézilabda-világbajnokság középdöntőjének utolsó fordulójában.
15:41, Frissítve: 17:15

Felszabadítják az országot

December 17-én szabadítsuk fel Belgrádot, Vajdaságot, Kragujevacot, Kruševacot és Kraljevot, ezt követően tavasszal pedig Újvidéket! Erre szólította fel a választókat szombat este a tartományi székvárosban tartott kampánygyűlésén Marinika Tepić.
13:49, Frissítve: 16:36

Még biztosabb lehet a gázellátás

Üzembe helyezték a szerb–bolgár gázösszekötő rendszert a Niš melletti Trupale falunál. Ezzel újabb alternatív földgázellátási útvonalat kapott az ország. A vezeték kiépítésének összértéke 94 millió euró volt.

Népszerű

Elhunyt Guba Éva, a Pannon RTV újságírója

Kollégánk hosszabb ideig tartó betegség után ma hunyt el - tudatta szerkesztőségünkkel családja. Guba Éva 2020 óta volt a Pannon RTV munkatársa, mint Tisza-menti tudósító.

Itt a disznótorok ideje - Megéri-e böllért fogadni?

A hideg idő beköszöntével elérkezett a disznótorok ideje. Legalábbis ott, ahol még éltetik ezt a hagyományt. Ma már a falvakban is egyre kevesebben döntenek a disznóvágás mellett, aminek több oka is van.

Az egekbe szökött a malachús ára

Élősúlyban öt-hatszáz dinár, a hentesüzletekben a felpucolt malachús kilogrammja 900, de helyenként akár már az ezer dinárt is elkérik érte.