Ugrás a tartalomra

Jelentősen csökkent Boris Johnson támogatottsága

2019.06.23
14:51
Forrás
MTI
Nagyot esett a legesélyesebbnek tartott brit miniszterelnök-jelölt, Boris Johnson választói támogatottsága, miután minapi hangos összeveszése élettársával az országos lapok címlapjaira került.

A pártvezetői tisztségéből távozó Theresa May miniszterelnök utódjának megválasztására indult folyamat első szakaszában a kormányzó Konzervatív Párt alsóházi frakciója szavazássorozattal szűkítette két jelöltre az eredetileg tízfős mezőnyt, és a csütörtökön tartott utolsó szavazási forduló után Johnson és Jeremy Hunt jelenlegi külügyminiszter maradt versenyben. Közülük választja meg a jövő hónap végéig a Konzervatív Párt 160 ezer tagja May utódját, aki az Egyesült Királyság új miniszterelnöke is lesz.

A londoni fogadóirodák nyereményesély-kiírásai és a felmérések is arra vallottak eddig, hogy Johnson a favorit a pártvezetői és a miniszterelnöki tisztségért folyó versengésben.

A Survation közvélemény-kutató cég a Mail on Sunday című vasárnapi konzervatív brit tömeglap megbízásából már a csütörtöki utolsó alsóházi szavazási forduló után elvégzett egy gyorsfelmérést, amely szerint akkor még a teljes brit választójogú lakosság 36 százaléka, a Konzervatív Párt szavazótáborának 55 százaléka mondta azt, hogy Johnsont tartja a legjobb jelöltnek a miniszterelnöki posztra. Jeremy Huntról mindkét választói mintán belül 28 százalék vélekedett így.

A péntek hajnali családi botrányról nyilvánosságra került hírek után a Survation megismételte ugyanezt a felmérést, és a Mail on Sunday vasárnapi ismertetése szerint ebben a kutatásban a teljes választói körön belül már csak 29 százalékos, a konzervatív párti választók között 45 százalékos volt Boris Johnson támogatottsága.

Jeremy Huntról a második vizsgálatba bevont teljes választói minta 32 százaléka, a Konzervatív Pártot támogatók 34 százaléka mondta azt, hogy ő lenne a jobb miniszterelnök. Hunt így az országos mintán belül átvette a vezetést, a konzervatív szavazók körében pedig 27 százalékpontról 11 százalékpontra csökkent Johnson támogatottsági előnye egyetlen nap alatt.

Foto: Tanjug/AP Photo/Rui Vieira

A fordulat előzményeként Johnson és élettársa, Carrie Symonds lakásszomszédai péntek hajnalban kihívták a rendőrséget, miután csapkodással, üvegcsörömpöléssel vegyes hangos veszekedés zaját hallották a pár lakásából.

Az egyik szomszéd hangfelvételt is készített a falon keresztül, és ezt eljuttatta a The Guardian című baloldali brit napilapnak, amely közölte a felvételt. Ezen hallatszott, amint Carrie Symonds felrója, hogy Johnson vörösborral öntötte le a kanapét, majd a veszekedés elfajul, és Carrie Symonds azt kiabálja, hogy "szállj le rólam", illetve azt, hogy "tűnj el a lakásból". A kivonuló rendőrjárőr azonban azt állapította meg, hogy semmiféle olyan törvényi kihágás nem történt, amely rendőri intézkedést igényelt volna, és sem Johnsonnak, sem élettársának nem esett semmi baja.

Ennek ellenére az ügy a hétvégére a vezetőválasztási versengés egyik központi témájává vált. A szombaton Birminghamben tartott első kampányvitát vezető újságíró is kitartóan faggatta az esetről Johnsont, aki azonban folyamatosan kitért a válaszadás elől, mondván: nem hiszi, hogy az emberek ilyesmikről akarnának hallani.

Boris Johnson
Jeremy Hunt
Nagy-Britannia
miniszterelnök-jelölt

Most

Népszerű