Ugrás a tartalomra

Jóváhagyta Marko Đurić nagyköveti kinevezését az amerikai kormány

2020.11.06
20:34
Forrás
Tanjug
A Tanjug diplomáciai forrásokra hivatkozva azt írta, hogy Washington elküldte a hivatalos jóváhagyását is, ami azt jelenti, hogy elfogadták a majd egy hónappal ezelőtti jelölést.

Az ilyen döntésekre előzőleg hónapokat is várni szoktak, de most gyorsabban született meg a határozat. Đurić egyébként a Koszovó-ügyi Iroda igazgatói posztját 2014 óta tölti be. Illetve tagja volt annak a delegációnak is, amely szeptemberben részt vett Washingtonban a Belgrád és Pristina közötti egyeztetéseken is.

Marko Đurić

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.