Ugrás a tartalomra

A jövő héten összeül a Szerb Parlament Alkotmányügyi és Jogalkotási Bizottsága

2021.04.08
16:27
2021.04.08
17:27
Forrás
Pannon RTV
Az Ana Brnabić által tavaly kezdeményezett alkotmánymódosításról tárgyalnak majd, amely célja a bíróságok függetlenségének szavatolása. Ennek érdekében a bírák megválasztásának módját is megváltoztatnák.

Az alkotmánymódosítást a szerb miniszterelnök kezdeményezte, erről pedig a köztársasági parlament elnökével, Ivica Dačićtyal és az illetékes parlamenti bizottságokkal is egyeztetett.

 Brnabić bejelentése szerint a bizottság jövő heti ülésén a kormánytagok is részt vesznek annak érdekében, hogy részletesebben megismerhessék a módosítások lényegét. A szerb kormányfő arról is beszélt, hogy az igazságügyi minisztérium április végéig kidolgozza a peres eljárásokra vonatkozó törvény módosítását.

„A kormány tavaly december 3-án, 2020-ban fogadta el az alkotmánymódosításra vonatkozó kezdeményezést, és ezt a kezdeményezést továbbította a szerb parlamentnek is. Szerettem volna a mai konzultációkon megtudni, hogy van-e még valami amivel Szerbia feltudná gyorsítani ezt a folyamatot.”

alkotmánymódosítás
Ana Brnabić

Most

15:19, Frissítve: 17:11

Az intermodális áruszállításról tanácskoztak Újvidéken

Az intermodális áruszállítás jelenlegi helyzetéről és a fejlesztési lehetőségeiről tanácskoztak Újvidéken. Ennek lényege, hogy az árukat egy rakodási egységként, külön kezelés nélkül, különböző szállítási módokkal juttatják el a kívánt helyre.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.