Ugrás a tartalomra

Jövőre adhatják át rendeltetésének a művelődési otthont Noszán

2022.10.28
15:50
2022.10.28
17:12
Forrás
Pannon RTV
Az épületet már szinte teljes egészében berendezték, áll a színpad és az öltözők is elkészültek. A tűzvédelemmel azonban még van némi tennivaló.

A noszai művelődési otthon munkálatainak befejezése a végéhez közeledik - mondta az intézmény körbejárása után Kovács Elvira. A VMSZ noszai helyi szervezetének elnöke hozzátette, jelenleg egy összetett problémával állnak szemben.

„ Konkrétan a tűzvédelem a probléma. Valamikor bevezettük központilag a vizet, akkor úgy volt, hogy ez elegendő lesz, most viszont kiderült, hogy nem elegendő. Emiatt ezt a problémát más módon kell megoldani.
- Hogyha ez megoldódna és átadnák az épületet, akkor mi lenne még itt az épületben a művelődési programokon kívül?
- Nagy örömünkre szolgál, hogy nemcsak művelődési élet folyna itt, hanem bölcsőde is lenne. 0-3 éves korig tudnánk fogadni a gyermekeket. Erre nagy szükség is van, nemcsak ennek a kis településnek, hanem a körülöttünk lévő falvaknak is.”

A Magyar Nemzeti Tanács már évek óta támogatja a noszai művelődési otthon építését. A tervek szerint a lakosok már jövőre birtokukba vehetik az intézményt - jelentette ki Fremond Árpád, a Magyar Összefogás listavezetője.

„Ez egy közösségépítő tér lesz. Akár konferenciákat, bármilyen rendezvényt lehet szervezni, színházként is működhet, előadásokat is lehet majd itt tartani. A Vackornak is lenne itt egy csoportja, úgyhogy egy napközit is lehetne működtetni az elkövetkezendő időszakban. Ezért fontos a közösség szempontjából, hogy ez minél előbb befejeződjön.”

A Vackor Magyar Iskoláskor Előtti Nevelő és Gyakorlóintézmény kihelyezett bölcsődei tagozatával kapcsolatban az a terv, hogy 2023 szeptember elsejével tudjon nyitni - hangzott el az eseményen.

Nosza
nemzeti tanácsi választások
Fremond Árpád
Magyar Összefogás
VMSZ
MNT

Most

17:48, Frissítve: 18:01

Magyar szempontból fontos brazil siker a csehek ellen

A brazil együttes - a magyar válogatott szempontjából kedvezően - 30-27-re legyőzte a cseh csapatot a dán-norvég-svéd közös rendezésű olimpiai kvalifikációs női kézilabda-világbajnokság középdöntőjének utolsó fordulójában.
15:41, Frissítve: 17:15

Felszabadítják az országot

December 17-én szabadítsuk fel Belgrádot, Vajdaságot, Kragujevacot, Kruševacot és Kraljevot, ezt követően tavasszal pedig Újvidéket! Erre szólította fel a választókat szombat este a tartományi székvárosban tartott kampánygyűlésén Marinika Tepić.

Népszerű

Elhunyt Guba Éva, a Pannon RTV újságírója

Kollégánk hosszabb ideig tartó betegség után ma hunyt el - tudatta szerkesztőségünkkel családja. Guba Éva 2020 óta volt a Pannon RTV munkatársa, mint Tisza-menti tudósító.

Itt a disznótorok ideje - Megéri-e böllért fogadni?

A hideg idő beköszöntével elérkezett a disznótorok ideje. Legalábbis ott, ahol még éltetik ezt a hagyományt. Ma már a falvakban is egyre kevesebben döntenek a disznóvágás mellett, aminek több oka is van.