Ugrás a tartalomra

Jövőre megszűnhet a létszámstop

2019.05.19
21:34
Forrás
Blic, RTV
Jövő évtől megszűnik a közszolgálati létszámstop, de az állam továbbra is ellenőrzi a foglalkoztatást.

Sajtóértesülések szerint a közintézmények akkor vehetnek fel új dolgozókat, ha biztosítanak hozzá megfelelő költségvetési eszközöket. Erről az Államigazgatási és Önkormányzati Minisztérium és a Nemzetközi Valutaalap képviselői határoztak. A részletekről várhatóan ősszel döntenek majd. Addig minden intézménynek konkretizálnia kell a következő idényre vonatkozó káderigényeit. A minisztérium eldönti, hogy ezek az elvárások reálisak-e. Az IMF továbbra is úgy véli, hogy a foglalkoztatást ellenőrzés alatt kell tartani, annak érdekében, hogy ne semmisüljenek meg a pénzügyi konszolidáció eredményei. A közszférában dolgozó munkaerő számának növelését már hatodik éve tiltja rendelet Szerbiában. 2013-ban vezették be a Nemzetközi Valutaalappal kötött megállapodás részeként.

létszámstop

Most

21:33, Frissítve: 07:18

Exit poll: a HDZ nyert, de nem tud önállóan kormányt alakítani

A kormányzó jobbközép Horvát Demokratikus Közösség nyert a horvát parlamenti választásokon, de nem tud önállóan kormányt alakítani - derült ki a szavazófülkékből kilépők megkérdezésén alapuló és az urnazárás után nyilvánosságra hozott felmérésből.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.