Ugrás a tartalomra

A katonaság és a rendőrség iránti büszkeségének adott hangot Vučić

2021.04.17
16:17
2021.04.17
17:07
Az Odgovor 2021, azaz Válasz 2021 elnevezésű hadgyakorlaton Aleksandar Vučić szerb államfő gratulált a Szerbiai Katonaság és a Belügyminisztérium felkészültségéhez és elkötelezettségéhez. Sajtótájékoztatóján közelgő brüsszeli útjáról is beszélt.

A szerb államfő elmondta, büszke a katonaságra és a rendőrségre, és mindarra, amit a bánáti Orašacon, azaz Homokdiódon és a Pasuljanske livade gyakorlótéren látott. Bejelentette, további befektetésekkel erősítik majd a katonaságot és a rendőrséget.

Aleksandar Vučić szerb államfő: „A fiúk és a lányok kiválóan, profi módon teljesítették a feladatukat. Ez természetesen megmutatja azt is, hogy milyen további beruházásokra van szükség, ezek pedig meg is valósulnak majd. A katonaságnak még erősebbnek kell lennie, ahogyan a rendőrségünknek is. A saját erőinknek még jobb feltételeket kell nyújtanunk, még jobb körülményeket kell teremtenünk. Ezért is vagyok rá büszke, hogy Ana Brnabić miniszterelnök tegnapelőtt 584, a katonaság kötelékébe tartozó személynek és a családjuknak nyújtott át kulcsokat, azaz csak Újvidéken kétezer embernek, akik a lehető legjobb feltételek mellett kaptak új otthont. Hiszek benne, hogy a katonaság és a rendőrség további fejlesztésével és erősítésével meg tudunk előzni minden támadást, el tudunk ijeszteni minden fenyegetést.”

Vučić újságírói kérdésre arról is beszélt, hogy ha minden jól megy, májusban vagy júniusban folytatódhat majd a párbeszéd Pristinával.

„Két utam is lesz Brüsszelbe, beszélni fogok Josep Borrellel, az Európai Unió kül-és biztonságpolitikai főképviselőjével, Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével és sok más emberrel is. Természetesen Várhelyi Olivér uniós bővítési biztossal és Miroslav Lajčakkal, a Belgrád és Pristina közötti párbeszédért felelős uniós különmegbízottal is találkozom. Ez tehát egy fontos egyeztetés lesz. Mindenféle témát átbeszélünk majd, és nem számítok nyomásgyakorlásra, helyette inkább konstruktív, fontos és jó egyeztetéseket várok Szerbia szempontjából. A másik brüsszeli utamon, valamikor májusban vagy júniusban, ha ebből egyáltalán lesz valami, a Pristina és Belgrád közötti párbeszéd folytatására számítok.”

A hadgyakorlattal kapcsolatban Milorad Dodik, Bosznia-Hercegovina államelnökségének szerb elnöklője is felszólalt. Elmondta, a katonaság és a rendőrség felkészültsége erősíti a patrióta szellemet, a hazaszeret érzését, emellett azt is tudatosítja Szerbia állampolgáraiban, hogy a saját nemzetüket meg kell védeniük, bárhol is legyenek.

katonaság
rendőrség
Orašac
hadgyakorlat
Aleksandar Vučić

Most

16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.