Ugrás a tartalomra

Készül a 2023-as uniós költségvetés

2022.02.01
15:33
Forrás
Közlemény
Az Európai Parlament Költségvetési Bizottsága mai ülésén a képviselők megvitatták a 2023-as uniós költségvetés előkészítésével kapcsolatos elképzeléseiket.

Deli Andor ennek kapcsán figyelmeztetett: az Európai Bizottság jogellenes eljárása a helyreállítási források visszatartása kapcsán a 2023-as uniós költségvetés tervezését is veszélybe sodorhatja. A Költségvetési Bizottság tagja elmondta: nagyon fontos lesz, hogy a következő év költségvetésében is megfelelő források álljanak rendelkezésre a mezőgazdaságra és a regionális fejlesztésre.

Szerinte nyitott kérdések nehezítik azonban az uniós szintű tervezést. Kiemelte, vannak olyan nemzeti helyreállítási tervek, amelyeket az Európai Bizottság, jogellenesen, még mindig nem hagyott jóvá.

Deli Andor, a Fidesz EP-képviselője szerint, a költségvetés bevételi oldalán is nagy a bizonytalanság, ugyanis az Európai Bizottság által javasolt, a zöld átmenethez kapcsolódó karbonadó és a karbonvám elfogadásához nemcsak a tagállamok képviselőiből álló Tanácsban szükséges az egyhangúság, hanem még a nemzeti parlamentek, így a Magyar Országgyűlés jóváhagyása is szükséges.

Európai Unió
Európai Parlament
költségvetés
Deli Andor

Most

16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.
14:41, Frissítve: 15:46

Halásztelki fúvósok koncerteztek Belgrádban

A Bocskai István Református Oktatási Központ Fúvós Együttese mutatkozott be a belgrádi Collegium Hungaricumban. A Magyarországról érkező fiatalok egyórás koncertet tartottak a szerb fővárosban működő magyar kulturális központban.
14:34, Frissítve: 16:34

Elkezdődött a TeátrumHíd Fesztivál

A programot zenei-összművészeti est, pódiumbeszélgetések is színesítik, és a fesztivál ideje alatt kiállítják a szervezők által középiskolások számára meghirdetett rajzpályázat legjobb alkotásait is.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.