Ugrás a tartalomra

Kétnyelvű óvoda nyílhat Belgrádban

2020.06.12
12:06
2020.06.12
21:04
Forrás
Pannon RTV
Egyik célunk, hogy szerb és magyar, kétnyelvű óvoda nyíljon Belgrádban, a városi óvodák rendszerében - jelentette ki Nebojša Marjanović, a VMSZ belgrádi szervezetének elnöke.

Belgrádban mintegy kétezer magyar él. Az ő érdekeik védelmében alakult meg 2011-ben a Vajdasági Magyar Szövetség helyi szervezete.

A belgrádi a VMSZ egyik legaktívabb szervezete, annak ellenére, hogy mindössze kilenc éve működik. Rendszeresen szervez lakossági fórumokat, kerekasztal beszélgetéseket, amelyek nem csak a belgrádi magyarok körében népszerűek. A szervezet jelentős eredményként könyvelheti el az is, hogy a belgrádi Városi Képviselő-testületben is van tagja a VMSZ-nek. Juhász Bálint, a VMSZ Intéző Bizottságának elnöke a VMSZ választási programjának ismertetésekor elmondta, mint magyar közösség a párt olyan értékeket is képvisel, amelyek az egész ország előrehaladását is szolgálják.

„Attól függetlenül, hogy kisebbségi párt vagyunk, vannak olyan specifikus témák, amelyekkel foglalkozunk, de rengeteg más olyan eleme van a programunknak, ami nem csak a magyar közösségnek, hanem minden itt élő embernek fontos. Ilyen például az egészségügy, ilyen például a környezetvédelem, ilyen az infrastruktúra és a gazdasági fejlődés, vagy az európai uniós közeledés, vagy pedig a regionalizációs decentralizáció, amelyek mind-mind megtalálhatók a programunkban. Ezek azt hiszem, hogy univerzális értékek, mindenki számára, nem csak hogy elfogadható, hanem szükséges és támogatható programpontok.”

Nebojša Marjanović, a Városi Szervezet elnöke szerint jelenleg az elsődleges cél, hogy a köztársasági választásokon jó eredményeket érjen el a VMSZ. Hosszú távú programokat is terveznek.

„A magyar néptánc először kerül szervezett módon oktatásra és gyakorlásra Belgrádban egy művelődési egyesületben, azaz civil szervezetben. A civil szervezet Hunyadi János - Janko Sibinjanin néven működik, és egy olyan szervezet, amely képes lefedni azt a tevékenységet, amelyet mi politikai szervezetként, természetesen, nem tudtunk volna megtenni. Ez tehát az egyik célunk, és amit már bejelentettem, hogy kétnyelvű óvoda nyíljon Belgrádban a gyerekek részére, mind szerb, mind magyar nyelven, a belgrádi városi óvodák rendszerében.”

Az előzetes felmérések alapján úgy ítélik meg, hogy van érdeklődés az óvoda megnyitása iránt, közel harminc gyerekre lehetne számítani, de mindenek előtt a szervezési folyamatot kell befejezni.

Választások 2020
Belgrád
VMSZ
Nebojsa Marjanovic
Vajdasági Magyar Szövetség
fórum
lakossági

Most

15:33, Frissítve: 15:52

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.
15:17, Frissítve: 15:23

Stevan Bakić húsvéti köszöntője

Szabadka Város Önkormányzata és a saját nevemben kellemes húsvéti ünnepeket kívánok, e legnagyobb keresztény ünnepet a Gergely-naptár szerint ünneplő minden polgártársamnak - írja köszöntőjében Szabadka polgármestere.
13:59, Frissítve: 14:26

Az amerikai nagykövettel tárgyalt dr. Pásztor Bálint

A vajdasági magyarság helyzetéről és lehetőségeiről is szó esett Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és Christopher Hill, az Amerikai Egyesült Államok belgrádi nagykövete közös megbeszélésén, Szabadkán.

Népszerű