Ugrás a tartalomra

Kihirdették a Budapest-Belgrád vasútvonal felújítására kiírt tender győztesét

2019.04.25
17:31
2020.03.08
11:18
Forrás
MTI
Eredményesen végződött a Budapest-Belgrád vasútvonal felújítására kiírt tender, kihirdették a győztest, egy kínai-magyar konzorciumot, a kínált ár elfogadható.

Ezt nyilatkozta Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Pekingben.

A tárcavezető a közmédiának elmondta: május 25-ig megkötik a kivitelezési szerződést, amely akkor lép hatályba, amint a kínai Eximbank és a magyar kormány közötti hitelszerződésről is sikerül minden részletben megegyezni, ami várhatóan nyár közepéig megtörténik. A hatálybalépéstől számított öt éven belül pedig a teljes beruházás lezárulhat.
Hozzátette, a tervek szerint az év végén, 2020 elején kezdődhet a kivitelezési munka.

Szijjártó Péter kiemelte: a Budapest és Belgrád közötti vasútvonal felújításával Magyarország kínálja majd a kínai áruk leggyorsabb szállítási útvonalát Délkelet- és Nyugat-Európa között.

Az Orbán Viktor miniszterelnök vezette delegáció tagjaként Pekingben tárgyaló magyar külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön egyeztetést folytatott mások mellett a kínai kereskedelmi miniszterrel, részt vett a kínai elnökkel és a miniszterelnökkel tartott megbeszélésen, Magyarország pekingi nagykövetségén pedig kitüntetést adott át a hosszú évek óta ott dolgozó tolmácsnak.

Budapest-Belgrád vasútvonal
Kína
Szijjártó Péter

Most

17:07, Frissítve: 17:18

Lovaggá avatták a Pannon RTV újságíróját

A Szent György Lovagrend lovagjává avatták Szabó-Hangya Terézt, a Pannon RTV nyugalmazott újságíróját és Dolinszki Áron evangélikus lelkészt Visegrádon. Az eseményre Székelyföldről, Németországból és Skandináviából is érkeztek résztvevők.
13:32, Frissítve: 17:33

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Kétnapos felvételi felkészítő tábor kezdődött ma Újvidéken a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében. A képzésen mintegy 50 diák vesz részt, akik a középiskola után egyetemen szeretnének továbbtanulni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.

Berobbant a turistaidény Palicson

A nyárias időjárásnak köszönhetően a tó körüli sétányon, a vendéglátóhelyek teraszain és a fagylaltozók környékén is sokan voltak a délutáni órákban.