Ugrás a tartalomra
Tanjug/AP/Wladyslaw Musiienko

Kijev ellentámadásra készül, Oroszország az ukrán fővárost támadja

2023.06.04
10:39
2023.06.04
10:53
Forrás
Pannon RTV
Ukrán források szerint ismét légitámadás alá vonták az oroszok Kijevet. A főváros katonai vezetése szerint azonban minden rakétát sikerült a légvédelemnek lelőnie.

A Reuters tudósítói szerint a légiriadó órái alatt több távoli robbanást is lehetett hallani, de a városba rakéták nem csapódtak. Nem csak Kijevet érte támadás, Kirovgrád és Zaporizzsja körzeteket is támadták. Az ukránok szerint a keleti országrészben Dnyipróban rakétatalálat ért két lakóépületet, 20 sérültről számoltak be.

Eközben az orosz források is rakétatámadásokat jelentettek a Krím-félszigeten. A körzet katonai vezetője elmondta, öt ukrán drónt lőttek le és további négyet kényszerítettek a földre elektronikus zavarással. Hozzátette, személyi sérülés nem történt, mindössze néhány épületen törtek be az ablakok. Kijev már több hónapja egy nagyszabású ellentámadásra készülődik, nehézfegyvereket halmoz fel és képez ki katonákat használatukra. Az offenzíva célja az orosz erők maradéktalan eltávolítása az ukrán területekről.

orosz-ukrán háború
Ukrajna
Oroszország

Most

15:49, Frissítve: 16:01

Együtt a sikerért!

Együttműködési megállapodást írt alá több szerbiai szabad övezet és az ezekben működő vállalatok illetékesei. Ehhez csatlakoztak egyebek mellett szállodák, a szabadkai Építőmérnöki Kar és egyéb partnerek.
14:41, Frissítve: 16:07

Megérkezett a Petőfi-busz Vajdaságba

A Petőfi Irodalmi Múzeum „Átröpülök hosszában hazámon” című vándorkiállítása a vajdasági Mozdulj! Petőfi! programsorozat részeként három napon át Vajdaság hat településen állomásozik.

Népszerű