Ugrás a tartalomra
Tanjug/AP/Jacques Witt

Kína hidegháborús mentalitással vádolta meg a NATO-vezetőket

2021.06.15
11:32
2021.06.15
11:43
Forrás
MTI
Kína brüsszeli külképviselete visszautasította, hogy rendszerszintű kihívást jelentene bárkire.

A NATO rosszul mérte fel a nemzetközi helyzetet és saját szerepét - így reagált Kína az észak-atlanti szervezet csúcstalálkozóján elhangzottakra. A távol-keleti nagyhatalom hidegháborús mentalitással vádolta meg a NATO-vezetőket.

Az észak-atlanti szervezet tagállamainak vezetői hétfői közös nyilatkozatukban azt írták, hogy Kína céljai és határozott magatartása "rendszerszintű kihívást jelent a szabályokon alapuló nemzetközi rendre, valamint a szövetség biztonságával összefüggő területekre". Amiatt is bírálták Pekinget, hogy gyors ütemben bővíti nukleáris erejét, továbbá hadseregének korszerűsítése nem átlátható.

Kína brüsszeli külképviselete kedden visszautasította, hogy rendszerszintű kihívást jelentene bárkire, és ezek a kijelentések becsmérlőek az ország békés fejlődésére nézve. A közlemény szerint Kína mindig is védekező jellegű nemzeti védelmi politikát folytatott, hadseregének modernizációját jogszerű, nyílt és átlátható módon végzi. A NATO-tagországok közös védelmi költségvetése 5,6-szerese kínainak, valamint a nukleáris robbanófejeiknek a száma csaknem hússzorosa Kína készletének.

NATO-csúcs
Kína
hidegháború

Most

17:30, Frissítve: 17:37

Vince-napi jóslat a Telecskai-dombokon

Bajsán is összegyűltek a borászok, hogy Vince-nap alkalmából vesszőt vágjanak, és megjósolják, hogy milyen lesz az idei év szőlőtermése a Telecskai-dombságon. A szőlőtermesztők errefelé is jó termésre számítanak.
17:24, Frissítve: 19:34

Vince-napi Borfesztivál és Borkóstoló Temerinben

Rossz bor nincs, csak jó, jobb és legjobb – tartja a mondás. Ezt Temerinben is hangsúlyozták. Sokak örömére a Temerini Kertbarátkörnek idén sikerült megrendeznie a nagy népszerűségnek örvendő Vince-napi Nemzetközi Borfesztivált és Borkóstolót.
16:24, Frissítve: 16:36

Meghalt Aki Rahimovski

A hír, hogy énekesük 67 éves korában elhunyt, a Parni Valjak egykori jugoszláv, majd horvát rockegyüttes közösségi oldalán jelent meg hivatalosan.
16:04, Frissítve: 16:33

Díjazták az év legjobb szerbiai edzőit

23. alkalommal adták át a szabadkai Yu Eco RTV szervezésében a múlt év legjobb szerbiai edzőinek járó sportdíjakat. Az egybegyűlteknek Pintér József, a médiaház igazgatója köszönte meg a szerbiai sport nemzetközi hírnevének öregbítését.

Népszerű

Rendőrök lepték el Horgost

Rendőrök lepték el ma reggel Horgost. Feltételezhetően azt az eltűnt férfit keresik, akinek múlt hétvégén veszhetett nyoma a településen.