Ugrás a tartalomra

Kivonulnának a koszovói intézményekből

2019.02.27
15:33
2019.02.27
17:59
Forrás
Pannon RTV
A provokációk és megmaradásuk veszélyeztetése miatt a koszovói szerbek ki akarnak vonulni minden koszovói intézményből – erről számolt be a koszovói szerbek küldöttsége Belgrádban Aleksandar Vučićnak.

Szerbia elnöke és Marko Đurić, a szerb kormány Koszovó-ügyi irodájának vezetője fogadta a koszovói szerbek több mint 130 fős küldöttségét. A helyzet nem javult Koszovóban, a szerbek ottani megmaradása veszélyben van – állapította meg az államfő.

Nem akarnak részt venni a koszovói intézmények munkájában a Koszovóban élő szerbek - ez volt a legfontosabb, amit tudatni akartak Belgrádban a szerb államfővel. A koszovói szerbek azt mondták az elnöknek, nem érzik magukat biztonságban szülőhelyükön, ezért lépnének. Aleksandar Vučić leszögezte: „Azt kérték a szerb államtól, azt kérték tőlem mint elnöktől, hogy beszéljek a szerb kormánnyal is erről. Ki szeretnének vonulni a koszovói intézményekből. Ez azt jelenti, hogy kivonulnának a parlamentből, minden helyi önkormányzatból, amely a koszovói törvények alapján jött létre. Ez azt is jelenti, hogy elhagynák az északi regionális rendőrség kötelékeit, valamint az ügyészséget, a teljes koszovói igazságügyi rendszert.”

A beszámolók alapján megállapították, hogy Pristina hozzáállása semmit sem változott, továbbra is folytatja a komoly és veszélyes provokációkat, amelyek megakadályozzák a szerbek megmaradását Koszovóban. Marko Đurić kiemelte: „Valóban még csak a közelében sem vagyunk a lehetőségnek, hogy felkínáljanak nekünk valamilyen megoldást, amiről elmondhatnánk a véleményünket. Tehát Szerbia nincs a koszovói probléma megoldásának közelében, és nem csak ez a probléma. Az is gond, hogy napról napra erősödik a nyomás az embereinken ott, ahol élnek, Koszovóban.”

Vučić azt mondta a koszovói szerbeknek, hogy várjanak még másfél hónapig azzal, hogy kivonulnak a koszovói intézményekből, mert még egyeztetni szeretne a világ vezetőivel, köztük Kína elnökével is a koszovói helyzetről.

Marko Đurić
Belgrád

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.