Ugrás a tartalomra

KMKF - Vajdaság a pozitív példa

2021.10.15
15:44
2021.10.15
20:56
Forrás
Pannon RTV
A vajdasági magyarság helyzete pozitív, a Kárpátalján élő magyaroké pedig negatív példaként szerepelt a KMKF ülésén. Az ukrajnai magyarok képviselői azonban nem adják fel, hiszen mint fogalmaztak korábban Szerbiában is voltak nehéz idők.

A VMSZ köztársasági parlamenti frakciója teljes létszámmal, kilenc képviselővel volt jelen a KMKF ülésén. A Kárpátalján és Vajdaságban élő magyarok helyzete jelenleg ég és föld – hangzott el az eseményen.

Dr. Pásztor Bálint, a VMSZ szerbiai köztársasági parlamenti frakcióvezetője kiemelte: „Mi, vajdasági magyarok vagyunk a legjobb helyzetben és ez nem a véletlen műve, hanem annak a műve, hogy a szavazók felismerik azt a munkát, amit a Vajdasági Magyar Szövetség az érdekükben végez. Ugyanakkor Magyarország Kormánya támogatja azt a munkát, amit mi otthon végzünk, éppen ennek a két tényezőnek az együttállásából alakul ki ez a helyzet, ami ma megállapításra is került, hogy a vajdasági magyar közösség jutott a legmesszebb az autonómiatörekvések megvalósítása terén a Kárpát-medencében.”

A KMKF ülésén Pásztor István arról is beszélt, hogy a tervek szerint a jövő hét elején a magyar miniszterelnök és a szerb köztársasági elnök lerakják a Szeged-Szabadka vasútvonal alapkövét, elindítják az építkezést. Ez azt fogja eredményezni, hogy durván fél év múlva itt szabadon lehet majd közlekedni – mondta a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke.

„Mi egy olyan politikát alakítottunk ki, és ezen nem kívánunk változtatni, hogy egyrészről igényt tartunk mindazokra a lehetőségekre, amelyekre a szerb állam különböző szintjeiről eltudunk érni, mert hogy ott vagyunk adófizető polgárok, és plusz támogatást jelent, amit nemzetpolitikai eszközként az anyaországtól tudunk kapni. Ez tudja azt eredményezni, hogy másképp, gyorsabban, láthatóbb módon tudunk fejlődni, mint a velünk együtt élő nem magyarok.”

 

A Kárpátalján élő magyarok viszont nehéz helyzetben vannak, hiszen Ukrajna kisebbségpolitikája nem azt a vonalat követi, amely az ott élő kisebbség számára kedvező lenne – hangzott el Budapesten.

Gulácsy Géza, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke: „Nem kell feladni a reményt és nem kell feladni azt a lehetőséget sem, hogy tárgyaljunk azokkal az ukrán erőkkel, akikkel egyáltalán racionális párbeszéd folytatható. Ilyen szempontból a vajdasági barátaink tulajdonképpen egyfajta példát jelentenek a számunkra. Tudjuk, hogy ott pozitív a helyzet, de ők is átéltek nehéz időket.”

A KMKF ülésén Potápi Árpád János, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkára kiemelte:

„A legfontosabb feladatunk az identitás megőrzés, megerősítés az intézményrendszer folyamatos fejlesztésével, a családok támogatása és emellett a szülőföldön való boldogulásnak a támogatása és erősítése, de úgy hogy ezt csak a nemzetrészekkel közösen kigondolva és végrehajtva tudjuk megtenni. Az elmúlt években mindig számíthattak Önök a mi támogatásunkra, 2022-ben mi is azt várjuk, hogy Önök is segítsenek nekünk.”

Az elmúlt 10-12 év munkája egy olyan sikertörténet volt a nemzetpolitikában, de egyéb más területeken is, amelyhez hasonló talán az első világháború előtt volt csak – tette hozzá Potápi Árpád János

VMSZ
Pásztor István
Dr. Pásztor Bálint

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.