Ugrás a tartalomra

Komoly biztonsági intézkedések Belgrádban

2019.04.13
17:05
2019.04.13
21:48
Forrás
Pannon RTV
A szerb köztársasági parlamentbe rendőrök vonultak be, de a péntekről szombatra virradó éjszakát ott töltötték a hatalmi pártok parlamenti képviselői is.

Dragan Marković Palma, az Egységes Szerbia vezetője szerint a hatalmat nem az utcán kell megszerezni, hanem a választásokon. Kiemelte: „Ők most már nem csak Vučićot utálják, hanem hatalmas problémát okoznak a szerbeknek, mert rossz képet festenek a világ felé. Elmondanám, Szerbia nem Venezuela, és soha nem is lesz az, és a befektetők már nem érkeznek olyan intenzitással, mint korábban, mert a világ nagy médiumai visszaélnek azzal, amit egy kisebbségben lévő csoport, egy 5-6 százaléknyi ember művel.”

Aleksandar Martinović, a Szerb Haladó Párt köztársasági parlamenti frakcióvezetője azt hangoztatta, hogy a rendőrök a törvénnyel összhangban tartózkodnak a parlament épületében, egyebek között azért is, hogy ne ismétlődjön meg október 5-e. Hangsúlyozta: „A rendőrség jelen van azért is, mert Dragan Đilas, Vuk Jeremić és mások már hozzászoktak, hogy behatoljanak a parlamentbe. Ezt tették október 5-én is. Egyebek mellett tehát emiatt van itt a rendőrség, és azért, hogy megakadályozzák, hogy ezek az erőszaktevők, ezek a banditák betörjenek a parlamentbe, felgyújtsák és elvigyék valamelyik értékes festményt.”

A frakcióvezető megjegyezte, hogy több szerb indult el gyalog Leposavićból Belgrád felé a nagygyűlésre, azért, hogy támogassák Aleksandar Vučićot, mint azok az ellenzékiek, akik a parlament épülete előtt felsorakoztak.

Belgrád
Dragan Marković Palma
Aleksandar Martinović

Most

13:32

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Elkezdődött a Magyar Nemzeti Tanács kétnapos egyetemi felkészítő tábora Újvidéken. A képzés február óta zajlott online, mától jelenléti formában folytatódik az újvidéki Európa Kollégiumban, ahová több mint 50 végzős középiskolás érkezett.
11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.