Ugrás a tartalomra

„A Koszovó és Szerbia közti megállapodásnak a kölcsönös elismeréshez kell vezetnie”

2020.06.06
07:44
Forrás
Szerbiai RTV
Avdullah Hoti azt mondta: hamarosan minden akadályt elhárítunk annak érdekében, hogy folytatódhasson a Pristina és Belgrád közötti párbeszéd.

A koszovói miniszterelnök úgy fogalmazott, hosszú évek óta folynak a tárgyalások technikai jellegű kérdésekről, most annak jön el az ideje, hogy megállapodást kössön egymással Koszovó és Szerbia. A megállapodásnak a kölcsönös elismeréshez kell vezetnie, a függetlenség, a területi integritás megőrzése és az alkotmányos rend védelme kiemelten fontos számukra - mondta a politikus. A párbeszédet a kormánynak kell vezetnie és minden felelősség a miniszterelnökre hárul - emelte ki Hoti.

Koszovó
megállapodás
Avdullah Hoti

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.