Ugrás a tartalomra

A koszovói elnök szerint a nemzetközi közösség nem tartotta be szavát

2017.10.10
08:49
2017.10.10
08:55
Forrás
MTI
Hashim Thaci: az euroatlanti integráció felgyorsítását, valamint a vízumkényszer eltörlését ígérték Pristinának

Hashim Thaci koszovói elnök szerint a nemzetközi közösség nem tartotta be szavát, amikor az euroatlanti integráció felgyorsítását, valamint a vízumkényszer eltörlését ígérte Pristinának cserébe azért, ha az felállítja az egykori Koszovói Felszabadítási Hadsereg által elkövetett háborús bűnöket vizsgáló különleges bíróságot - jelentette hétfőn a Koha Ditore című pristinai napilap internetes oldalán.

A koszovói elnök hozzátette, a nemzetközi közösség azt is megígérte, hogy segíteni fogja Koszovó belépését az UNESCO-ba, illetve nem gördít akadályt a koszovói hadsereg felállítása elé, de ezek közül semmi sem valósult meg. A Koszovói Felszabadítási Hadsereg által elkövetett háborús bűnöket vizsgáló különleges bíróság tavaly állt fel, eddig azonban még senki ellen nem kezdődött eljárás. A koszovói konfliktus idején a becslések szerint mintegy tízezren vesztették életüket, és több mint 1700-an eltűntek.

Thaci
Koszovó
NATO

Most

21:33, Frissítve: 21:52

Exit poll: a HDZ nyert, de nem tud önállóan kormányt alakítani

A kormányzó jobbközép Horvát Demokratikus Közösség nyert a horvát parlamenti választásokon, de nem tud önállóan kormányt alakítani - derült ki a szavazófülkékből kilépők megkérdezésén alapuló és az urnazárás után nyilvánosságra hozott felmérésből.
20:29, Frissítve: 20:38

Megkezdődött az uniós csúcstalálkozó Brüsszelben

Az Európai Tanácsot alkotó vezetők gazdasági és versenyképességi kérdésekről, az ukrajnai háborúról, az EU és Törökország közötti kapcsolatokról, a közel-keleti konfliktusról és a libanoni fejleményekről fognak tárgyalni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.