Ugrás a tartalomra

A Koszovóról szóló jelentés szerepel a köztársasági parlament napirendjén

2019.05.27
14:00
2024.03.19
08:46
Forrás
Pannon RTV
Koszovó kapcsán fontos feltenni a kérdést, miben hisz a szerb nép, a hazugságokban vagy az igazságban - tette fel a kérdést Aleksandar Vučić szerb államfő a köztársasági parlamentben ma Belgrádban.

Etnikai arányok, történelmi visszatekintés, az albán-szerb viszonyok rendezése - szinte minden kérdéskört érintett a szerb elnök, amely az elmúlt években felmerült Koszovó kapcsán. A mai rendkívüli parlamenti ülésen egyébként jelen volt a kormányfő, az összes kormánytag, a diplomácia képviselői, valamint a koszovói szerb intézmények vezetői is.

Foto: Tanjug/AP Photo/Marko Drobnjakovic

A szerb államfő szerint amennyiben az ország nem változtat saját hozzáállásán, amennyiben nem változnak a demográfiai mutatók, súlyos problémákkal kell szembenéznie Szerbiának. Az évek során mind Koszovóban, mind pedig a Balkánon komoly etnikai változások történtek. Aleksandar Vučić kiemelte, 2100-ra, amennyiben nem változik a népszaporulat kétszer több albán lesz a Balkánon, mint szerb. Ami Koszovót illeti az 1960-as évektől kezdve indultak meg drasztikus változások a nemzetiségi összetétel kapcsán.

Aleksandar Vučić, köztársasági elnök, Szerbia (SZHP): „1961-ben megközelítőleg százezer szerb gyerek volt az iskolákban, 1999-ben ez a szám 59 ezer volt, míg ma összesen 16 ezer szerb gyerek van az iskolákban, csak hogy lássák, hogy milyen nemzeti katasztrófán kellett keresztülmennie a mi népünknek.”

Foto: Tanjug/AP Photo/Marko Drobnjakovic

Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök két lehetőséget vázolt fel a szerb-albán kapcsolatokkal összefüggésben. Vagy megtörténik a megegyezés, vagy pedig hosszú, álló konfliktus alakul ki a két fél között, amelyet időszakosan összetűzések szakítanak meg, ez pedig rendkívüli következményekkel járhat a szerbiai demográfiai folyamatokra. Leszögezte, a megbékélés kell, hogy legyen a cél az albánokkal.

Aleksandar Vučić, köztársasági elnök, Szerbia (SZHP): „Megpróbáljuk visszahozni Szerbiát az életbe, hogy visszahozzuk a beszélgetésekbe, egyrészt, hogy megőrizzük a békét és a politikai stabilitást, mert már nincs több fejünk, amit elveszíthetünk, nincs több gyermekünk, akit elveszíthetünk, soha nem is kellett volna, hogy legyen. Ezzel egyidőben, a politikai stabilitás megőrzése mellett, arra törekszünk, hogy kihúzzuk az országot a csődből, hogy fejlesszük a gazdaságot, mert a gazdaság fejlesztésével növekszik annak lehetősége, hogy az emberek itt maradnak, nem mennek el innen. A gazdaság fejlesztésével növekszik egy normális élet lehetősége a jövőben.”

Foto: Tanjug/AP Photo/Marko Drobnjakovic

A szerb államfő Oliver Ivanović koszovói szerb vezető meggyilkolásáról is szót ejtett, de történelmi távlatokról is beszélt Koszovó kapcsán. Részletesen leírta, hogy szerinte melyek voltak azok a problémák, amelyek a jelenlegi helyzethez vezettek.

Leszögezte, nem kell többet arra számítaniuk a szerbeknek, nem kell attól félniük, hogy erőszakcselekményeknek lesznek kitéve. A szerb-albán viszony kapcsán elmondta, a kompromisszumra kell törekedni, és amennyiben Pristina visszavonja a szerbiai termékekre kivetett száz százalékos vámot, ő mint köztársasági elnök arra törekszik, hogy megoldás szülessen a két fél között.

Aleksandar Vučić, köztársasági elnök, Szerbia (SZHP): „Számomra az a fontos, hogy mit hagyunk magunk mögött, hagyunk-e magunk mögött jövőt a gyermekeinknek, ezért harcolok, és ezért vagyok büszke erre a jelentésre, és ezért vagyok büszke önökre, akik megértik az igazságot, és megértik azt is, hogy harcolnunk kell, számos küzdelem áll még előttünk.”

Foto: Tanjug/AP Photo/Marko Drobnjakovic

Vučić hozzátette, Szerbia folyamatosan az elmúlt időszakban nyomásgyakorlásnak volt kitéve a nemzetközi szerveztek részéről, mindennek ellenére, és a koszovói vezetés által tanúsított lépések ellenére is sikerült megőriznie Szerbiának az ottani kulturális értékeket. Azt is elmondta, hogy egyértelműen látszik az, hogy Pristina jelenleg nem nyitott a párbeszédre Belgráddal.

parlament
Maja Gojkovic

Most

15:33, Frissítve: 16:48

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.
15:17, Frissítve: 16:07

Stevan Bakić húsvéti köszöntője

Szabadka Város Önkormányzata és a saját nevemben kellemes húsvéti ünnepeket kívánok, e legnagyobb keresztény ünnepet a Gergely-naptár szerint ünneplő minden polgártársamnak - írja köszöntőjében Szabadka polgármestere.

Népszerű