Ugrás a tartalomra

Koszovóról tárgyalt ma az ENSZ Biztonsági Tanácsa

2020.10.21
18:57
Forrás
Szerbiai RTV
A videókonferencián Ivica Dačić szerb külügyminiszter is felszólalt.

A videókonferenciát Zahir Tanin nyitotta meg. Az ENSZ Ideiglenes Koszovói Adminisztrációs Missziójának vezetője egyebek mellett azt mondta, hogy a szerbiai és boszniai árura kiszabott vámok visszavonása jelentős előrelépés volt afelé, hogy Belgrád és Pristina között folytatódjon a párbeszéd.

Az ülésen Ivica Dačić azonban további problémákról beszélt. A szerb külügyminiszter emlékeztetett, hogy az albán fél továbbra sem tett eleget a brüsszeli egyezményben megfogalmazottaknak, és nem alakította meg a Szerb Községek Közösségét.
Dačić a koszovói szerbeket ért támadásokról is beszélt, amelyek a közelmúltban történtek. Arra is emlékeztetett, hogy a Koszovóból kitelepített mintegy 200 ezer szerb nemzetiségű polgár közül mindössze 1 százalék tért vissza szülőhelyére.

A videókonferencián Melisa Haradinaj koszovói külügyminiszter azzal vádolta Belgrádot, hogy az továbbra is akadályozza Koszovó felvételét a nemzetközi szervezetekbe, mint amilyen az Interpol.

Eközben Vasilij Nebenzja, az ENSZ orosz nagykövete figyelmeztette Melisa Haradinajt, hogy a következő konferencián nem vehet részt, mivel a politikus mögött koszovói jelképek voltak láthatók.

ENSZ
ENSZ Biztonsági Tanácsa
Koszovó
Szerbia
Ivica Dačić
Melisa Haradinaj
Vasilij Nebenzja
védővám
párbeszéd
Szerb Községek Közössége

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.