Ugrás a tartalomra

Kovács Elvira: Szerbia számos szükséges reformot végrehajtott

2023.03.08
17:35
Forrás
Facebook
Az európai integráció elsősorban a gazdasági növekedést, a beruházásokat, az intézmények megerősítését, az EU-ban való utazás és munkavégzés lehetőségét, valamint a szociális reformok előmozdítását jelenti.

Ezt írta Facebook bejegyzésében Kovács Elvira. A VMSZ-es politikus hozzátette, Szerbia számos szükséges reformot végrehajtott. Az EP-ben dolgozó kollégák szavai pedig biztatóak. Az Európai Uniónak éppúgy szüksége van Szerbiára, mint Szerbiának az Európai Unióra – ez az egyik erős mondat, amelyet a tanulmányút során hallhattunk - zárta sorait Kovács Elvira.

Szerbia
EU
Európai Unió

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.