Ugrás a tartalomra

Kovács Elvirát választották meg a Köztársasági Képviselőház egyik alelnökévé

2020.10.22
18:46
2020.10.22
21:55
Forrás
Pannon RTV
Kovács Elvira megválasztását 224-en támogatták. A Vajdasági Magyar Szövetségnek korábban sosem volt házelnökhelyettese Belgrádban.

Az újonnan megválasztott alelnök a Pannon RTV-nek azt mondta: az alelnöki pozíciónak köszönhetően pontosabb betekintése lesz a VMSZ-nek a parlament munkájába, és nagyobb ráhatása lesz a történésekre. 

Az alelnökök feladatairól is beszélt Kovács Elvira: „A látható feladatokon túl, hogy ülésezik, amikor a házelnök nem tud, nagyon sok mindent takarnak az alelnökök. Mindez attól függ, hogy a hat alelnök hogyan fogja beosztani a feladatokat, de örömünkre szolgál, hogy láthattuk, hogy a ma délután megválasztott házelnök azonnal kollégiumi ülést hívott össze, tehát jelezte már nekünk, meg nyilvánosság elé tárta, hogy használni fogja azokat a lehetőségeket, amelyeket az ügyrend megad neki, mert nagyon ritkán ülésezett a korábbiakban a kollégium, és csak mendemondákat lehetett hallani. Tehát a parlamenti diplomácia eszközei, elsősorban a mi számunkra az európai integráció, a külkapcsolatok, a különböző konferenciák, nagyon sok feladat van, konferenciák, mindez területektől függ.”

A Kovács Elvirával készült hosszabb beszélgetést Közügyek című műsorunkban láthatták.

Kovács Elvira
Köztársasági Képviselőház
alelnök
VMSZ
Vajdasági Magyar Szövetség

Most

Népszerű