Ugrás a tartalomra

A következő karácsonykor már jobban fogunk élni (videó)

2014.01.06
16:05
A gazdasági fejlődésnek a következő karácsonyig Szerbia minden lakosa számára jobbulást kell hoznia – jelentette ki Aleksandar Vučić, a haladók elnöke
A gazdasági fejlődésnek a következő karácsonyig Szerbia minden lakosa számára jobbulást kell hoznia – jelentette ki Aleksandar Vučić, a haladók elnöke. A politikus szerint Szerbia 2013-ban jól teljesített, mivel csökkentette a munkanélküliséget, növelte az ipari termelést és rekord mértékben csökkentette az infláció mértékét. Emellett kiemelte azt is, hogy az ország politikai stabilitása az előrehaladás kulcsa. A rendkívüli parlamenti választásokról a lehető legrövidebb időn belül dönt a Szerb Haladó Párt vezetése – ígérte Aleksandar Vučić. httpv://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=gmpgwMmz53s „Meggyőződésem, hogy a következő karácsonyt még jobb eredményekkel, még nagyobb önbizalommal várjuk. Olyan hittel, amivel megváltoztathatjuk a dolgokat, hiszen az eredmények csak tőlünk függnek. Meggyőződésem, ahogy már korábban is mondtam, hogy Szerbia a következő karácsonyig vagy az év végéig olyan ország lesz, ahol nem a tájkunoknak és a kivételezett politikusoknak, hanem az egyszerű polgároknak lesz jobb.”

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.