Ugrás a tartalomra

A közigazgatás reformját támogatja az EU

2016.12.04
10:45
Nyolcvan millió eurót folyósít az EU Szerbiának a közigazgatás átalakítására
Nyolcvan millió eurót folyósít az EU Szerbiának a közigazgatás átalakítására. Egyebek mellett erről is szó lesz Johannes Hahn uniós bővítési biztos hétfői belgrádi látogatásán. Az EU-megbízott találkozik Aleksandar Vučić kormányfővel és Ivica Dačić külügyminiszterrel, valamint részt vesz a szerbiai közigazgatási reformok uniós anyagi támogatását biztosító szerződés aláírásán. Ez a szerbiai közigazgatás reformjára vonatkozó első szerződés, amely nyolcvan millió eurót irányoz elő az IPA2 program keretében megfogalmazott szabályokkal összhangban. Hahn belgrádi látogatása előtt kijelentette, Szerbia az Európai Unió családjába tartozik, és jelentős előrelépéseket tesz e stratégiai cél, vagyis az EU-tagság elérése felé. (Beta, Vajdaság MA)
EU
támogatás
csatlakozás
közigazgatási reform

Most

21:49

Megszámolják az ürgéket

Országos Ürgelajstromot szervez ismét a magyarországi Vadonlesők Közössége Természetvédelmi Egyesület április 20-27. között.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.