Ugrás a tartalomra

Közösen kell pályázni az uniós pénzekre!

2017.10.10
16:36
2024.03.19
08:51
Forrás
Pannon RTV
Igor Mirović is részt vesz a régiók és városok 15. európai hetén, Brüsszelben.

Együttes erővel kell pályázni az uniós forrásokra – értettek egyet Vajdaság képviselői az európai régiók tisztségviselőivel folytatott brüsszeli megbeszélés során. Igor Mirović tartományi kormányelnök is részt vesz a régiók és városok 15. európai hetén. Az Európai Unió országaiból érkezett tartományi képviselőkkel technológiai és tudományos vívmányokról is egyeztettek, továbbá a gazdasági együttműködés fejlesztése, illetve a kereskedelmi kamarák összekapcsolásának lehetősége szerepelt napirenden. Elhangzott, fontos az üzletemberek közvetlen találkozóinak megszervezése, a befektetési lehetőségek bemutatása és kiaknázása. 

Igor Mirović, elnök, Tartományi Kormány: „Tárgyaltunk a fejlesztési ügynökségek, az egyetemek, a mezőgazdaság fejlesztésével foglalkozó intézmények intenzívebb együttműködéséről. Úgy gondolom, hogy a következő években több konkrét szerződésünk, megállapodásunk és projektünk lesz, amelyeken dolgozunk majd. Ezek új értéket jelentenek Vajdaság számára.”

Igor Mirović
Brüsszel
EU

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.