Ugrás a tartalomra

Közvita a médiastratégiáról

2019.02.27
18:22
2019.02.27
20:12
Forrás
Pannon RTV
Ma tartották az új szerbiai médiastratégia közvitájának utolsó fordulóját. A tervezettel kapcsolatban egész februárban várták az észrevételeket.

A mostani belgrádi konferencián a szerb kormányfő azt mondta, a szabad sajtó elengedhetetlen az egészséges társadalomhoz. A nemzeti tanácsok képviselői szerint az új stratégia által csorbulna a tanácsok jogköre, ráadásul bizonytalanná is válhatna a nemzeti közösségek tájékoztatása is.

Az új szerbiai médiastratégia mostani tervezetét eddig három helyszínen mutatták be, Újvidéken, Nišben és Čačakon. A mostani belgrádi konferencia a negyedik állomása volt a közvitának. Az esemény elején a szerb miniszterelnök is felszólalt. Ana Brnabić úgy értékelte, hogy az új stratégia elkészítéséhez mindenképpen párbeszédre és bizalomra van szükség a kormány és az újságíró-szervezetek között. Hozzátette: „Egyetértünk abban, hogy a sajtószabadság elengedhetetlen egy egészséges, modern és európai társadalomhoz. A másik dolog pedig, hogy a sajtószabadság a jogállam egyik legfontosabb tartópillére. Ezen kell továbbra is dolgoznunk. Ami a törvények végrehajtását illeti, itt igenis vannak problémáink. Több okból. Ilyen ok például, hogy a médiumok pénzelése az önkormányzatok pályázatai által valósul meg.”

A Magyar Nemzeti Tanács képviselői is részt vettek a belgrádi fórumon. Lulić Emil, az MNT elnökének jogi tanácsadója a vitában hangsúlyozta, a nemzeti tanácsok képviselik a kisebbségek tagjait a jogaik megvalósításában, egyebek mellett abban is, hogy anyanyelvükön tájékoztassák őket. Az előrelátott médiastratégia által azonban csorbulna ez a jog, ráadásul az alkotmányos garancia is sérülne - magyarázta. Az egyik szerinte kifejezetten rossz pontot fel is olvasta. Lulić Emil hangsúlyozta: „Biztosítani, hogy a nemzeti tanácsok ne adjanak javaslatot, hogy a pályázatokon résztvevő, a nemzeti közösségek nyelvén sugárzó csatornák hogyan osszák fel a pénzt. Ez szerepel jelenleg a törvény szövegében. Valamint kizárni a nemzeti tanácsokat a közmédiák nemzeti kisebbségi nyelven sugárzó programjának élén álló főszerkesztő kiválasztásából. Ez a kitétel még a 2014-es alkotmánybírósági felülvizsgálat alkalmával sem volt eltörölve.”

Bodzsoni István, a Pannon RTV igazgatója az előző médiastratégia-tervezet kidolgozásakor a munkacsoport tagja volt. Felszólalásában azt mondta: kevés olyan ország van, ahol jobb feltételeket biztosítanak az anyanyelven történő tájékoztatásra, mint Szerbiában. A mostani stratégia azonban azt feltételezi, hogy mindent le kell rombolni és újraépíteni, holott valószínűleg csak kiegészíteni kellene - magyarázta Bodzsoni. Az új stratégiában teljesen megszüntetnék a nemzeti tanácsok médiában betöltött szerepét, holott erre alkotmányos joga van. Miért van erre szükség? - veti fel a kérdést a Pannon RTV igazgatója: „Miért demokratikusabb abban az esetben, ha a kisebbségi média helyzetéről egy állami vagy tartományi, köztársasági parlament dönt, ezt a jogot elveszik a nemzeti tanácsoktól? Nincs talán egy szó sem arról, hogy milyen katasztrofális következményekkel járt az át nem gondolt privatizáció a 2014-es év után. Nem csak a kisebbségek esetében. A helyi médiumokat teljes mértékben megsemmisítették.”

A nagyon kis lélekszámú kisebbségek esetében nem megoldható a projektfinanszírozás sem - mondta Bodzsoni. Nincsenek olyan reklámozási lehetőségeik, mint a nagy csatornáknak, tehát szükség van a közvetlen támogatásokra a nemzeti tanácsokon keresztül. A médiastratégia kidolgozása és későbbi elfogadása egyébként fontos Szerbia európai uniós csatlakozási folyamata szempontjából, hiszen a 23-as számú tárgyalási fejezet többek között foglalkozik a sajtószabadság kérdésével is.

médiastratégia
Belgrád
Ana Brnabić
Lulić Emil
Magyar Nemzeti Tanács
MNT
Bodzsoni István
Pannon RTV

Most

13:35

Lesz-e fagykár a gyümölcsösökben?

Idén is, mint jó pár évre visszamenőleg kora tavaszi fagyokkal szembesültek a gyümölcstermelők. Az elmúlt hetekben a fagyzugos helyeken a hajnali órákban a -4, -6 fokot is elérte a hőmérséklet.
13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.