Ugrás a tartalomra

Lakossági fórumot tartott az Egyesült Demokratikus Szerbia Nagybecskereken

2020.05.20
10:15
2024.03.19
08:52
Forrás
Pannon RTV
A város főutcáján megtartott rendezvényen hangsúlyozták, a választási listáikon - minden szinten - olyan közismert személyek szerepelnek, akik megoldják majd az emberek problémáit.

Nagybecskereken másfél évtizede nincs vezetékes ivóvíz, a légszennyezés folyamatos, közben a kínai gumiabroncsgyár környezeti hatástanulmány nélkül épül - hangzott el tegnap este az Egyesült Demokratikus Szerbia nevű, több pártot magába foglaló tömörülés lakossági fórumán. A szövetség képviselői hozzátették, a legnagyobb bánáti város polgárainak aggodalma az említettek miatt megalapozott. Az Egyesült Demokratikus Szerbia koalíció tagja a Vajdasági Szociáldemokrata Liga is.

Vass Tibor, a VSZL nagybecskereki szervezetének alelnöke elmondta: "A nagybecskereki Képviselő-testület 67-tagú testület, amelyben jelenleg hét képviselőnk van, akik az elejétől végig ott voltak és ott vannak mindig, és aktívan részt vettek a politikai életben. De hiszem, hogy jobb eredményt tudunk elérni. Hiszem, hogy jobban meg tudunk nyilvánulni, már csak azért is, mert nagyon sokszor rámutattunk mindarra, ami megtörtént a városunkban."

lakossági fórum
Választások 2020
Nagybecskerek
Vajdasági Szociáldemokrata Liga

Most

19:19

A húsvét lényegéről gyerekeknek, játékosan

Húsvéti játékos foglalkozás tartottak a szabadkai Zorka Helyi Közösségben. A 2 és 10 év közötti zorkai gyerekek számára meglepetéssel is kedveskedtek. A húsvéti programot évről évre a VMSZ zorkai helyi szervezete hívja életre.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.