Ugrás a tartalomra

Lemond Sebastian Kurz

2021.10.09
21:12
2021.10.09
21:42
Forrás
MTI
A gazdasági és korrupciós ügyekkel foglalkozó ügyészség vizsgálódik a kancellár környezetében.

Bejelentette lemondását Sebastian Kurz osztrák kancellár a szombat esti kabinetülést követően az ellene irányuló korrupciós vizsgálatok nyomán. Utódjaként Alexander Schallenberg külügyminisztert javasolta. Kurz egyben bejelentette, hogy az Oszták Néppárt (ÖVP) frakcióvezetőjeként folytatja politikai karrierjét. A kormányválságot az idézte elő Ausztriában, hogy a gazdasági és korrupciós ügyekkel foglalkozó ügyészség (WKStA) vesztegetés és hűtlen kezelés gyanúja miatt vizsgálódik a kancellár közvetlen környezetében.

A WKStA azt próbálja kideríteni, hogy manipulálta-e a Kurz vezette ÖVP az Österreich című tömeglapban megjelent közvélemény-kutatási adatokat 2016-ban, és közpénzből fedezték-e a megjelentetésüket. Werner Kogler zöldpárti alkancellár csütörtökön kétségbe vonta Kurz politikai cselekvőképességét a kialakult helyzetben, ami koalíciós válsághoz vezetett a kormányon lévő Zöld Párt és az ÖVP között. A botrány nyomán az ellenzék kedden bizalmatlansági indítványt készült volna benyújtani a kancellár ellen.

Sebastian Kurz

Most

15:33, Frissítve: 16:48

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű