Ugrás a tartalomra

Lemondott Boris Johnson

2022.07.07
14:15
2022.07.07
15:11
Forrás
Pannon RTV
Lemondott Boris Johnson a brit konzervatív párt vezetéséről és ezzel együtt a miniszterelnöki posztról is. Utódja megválasztásáig továbbra is Johnson vezeti a brit kormányt.

A lépésre a tömeges, mintegy 40 minisztert és kormánytisztviselőt érintő lemondás és a kabinetben kialakult patthelyzet miatt szánta rá magát a politikus. A Downing Streeten tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, a politikában senki sem nélkülözhetetlen, viszont sajnálja, hogy nem láthatja a megkezdett projektek befejezését. Eredményei közül kiemelte a Brexit sikeres lefolytatását, a világjárvány kezelését és az ukrajnai invázió elleni nyugati fellépés vezetését. A brit kormányfő lemondását többen is kérték már, Boris Johnson karanténbotrányba is keveredett szabálytalan házibulik miatt, de brit kormánybennfentesek szerint kabinetjének számos tagja ellen folyt nyomozás szexuális visszaélések miatt, egyik képviselőjét pedig szexuális erőszakkal gyanúsították meg.

Boris Johnson
Anglia
Nagy-Britannia
Konzervatív Párt

Most

19:19

A húsvét lényegéről gyerekeknek, játékosan

Húsvéti játékos foglalkozás tartottak a szabadkai Zorka Helyi Közösségben. A 2 és 10 év közötti zorkai gyerekek számára meglepetéssel is kedveskedtek. A húsvéti programot évről évre a VMSZ zorkai helyi szervezete hívja életre.

Népszerű