Ugrás a tartalomra

Ludason is fontosnak tartják, hogy szavazzanak

2020.06.21
07:45
2020.06.21
16:51
Forrás
Pannon RTV
Ludason a helyi általános iskola épületében fennakadások nélkül megnyílt reggel 7 órakor a szavazóhely.

Az első szavazó már az urnanyitást követő első percekben megérkezett, hogy leadja voksát.

Balog Katica, Ludas: „Azért, hogy a fiataloknak jobb legyen. Lehet, hogy jobb lesz. Én remélem. Nekem is vannak gyerekeim, csak nincsenek idehaza.”

A szavazók legfeljebb 15 percet tartózkodhatnak a szavazóhelyen, és be kell tartaniuk a kötelező egy méteres távolságot. Tamosi Lajos is betartotta az egészségügyi előírásokat, stábunknak pedig elmondta miért vett részt a választáson.

Tamasi Lajos, Ludas: „Azért tartom fontosnak, hogy egy kicsivel jobb lesz meg a vezetőség talán jobban odafigyel, amire szükség van.”

Vajdaságban a legtöbb szavazóhelyen három urnába dobhatják be szavazataikat a lakosok. A köztársasági mellett tartományi és önkormányzati választásokat is tartanak.

Sörös Márta, a ludasi 80-as számú választókerület szavazatszedő bizottságának elnöke: „Átszámoltuk a szavazólapokat. Azért volt mit tenni venni. Három szinten, köztársasági, tartományi és önkormányzati szinten. Szépen halad eddig.”

Szerbiában egyébként több mint 6 és fél millió polgárnak van szavazati joga, akik a 8253 szavazóhely valamelyikén adhatják le voksukat.

Ludas
szavazás
Választások 2020
megnyílt
voks
fennakadás

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.