Ugrás a tartalomra

Lukasenka letette a hivatali esküt

2020.09.23
13:37
Forrás
MTI
Letette a hivatali esküt szerdán Minszkben a vitatott körülmények között újraválasztott Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök - közölte a BelTA fehérorosz hírügynökség.

A jelentés szerint a szertartást néhány száz ember - felső állami vezetők, a törvényhozás tagjai, valamint a tudomány, a kultúra és a sport képviselői - jelenlétében a Függetlenség Palotájában, vagyis az államfői rezidencián rendezték meg. Az eskütételt nem jelentették be előre, és noha ezt a törvény előírja, nem közvetítették a televízióban.

Lukasenka az alkotmánynak megfelelően belorusz nyelven tette le az esküt.

A Tut.by hírportál szerint a szerdai szertartásról több miniszternek sem volt tudomása, és nem kapott rá meghívót Dmitrij Mezencev minszki orosz nagykövet sem.     Az előző, 2015-ös eskütételi szertartáson mintegy ezer vendég volt jelen: a kormánytagok, a parlamenti képviselők és külföldi vendégek. Az utóbbiak között jelen volt Gennagyij Zjuganov, az orosz kommunista párt vezetője és Leonyid Kucsma volt ukrán elnök.

Az eskütételt az elnökválasztás után két hónapon belül, vagyis október 9-ig kellett volna megrendezni. Lukasenka mandátuma november 5-én járt volna le.

A hivatalos adatok szerint Lukasenka a szavazatok több mint 80 százalékával nyerte meg az elnökválasztást, amit az ellenzék csalásra hivatkozva nem fogadott el, és közölte, hogy Szvjatlana Cihanouszkaja volt elnökjelöltet fogadja el államfőnek. Az országban rendszeresek a tüntetések, amelyek nagyságrendje sajtójelentések szerint vasárnaponként százezres.

Aljakszandr Lukasenka
Minszk
Fehérororszoszág

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.
07:17, Frissítve: 07:41

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.