Ugrás a tartalomra

Ma lesznek végleges eredmények

2018.11.08
09:17
Forrás
rik.rs
Ma este 8 óráig kell közzétennie a nemzeti tanácsi választások végleges eredményeit a Köztársasági Választási Bizottságnak.

Több nemzeti közösség esetében már két nappal ezelőtt megjelentek az eredmények 100 százalékos feldolgozottság mellett. A magyar nemzeti tanácsi választás kapcsán kedden 98,78 százalékos feldolgozottságot tett közzé a bizottság. Ennek alapján a vasárnapi magyar nemzeti tanácsi választáson 36,54 százalékos volt a részvételi arány. A Magyar Összefogás lista az említett feldolgozottság alapján a szavazatok 82,73 százalékát szerezte meg, így 30 mandátumot kaphat a következő Magyar Nemzeti Tanácsban. A Magyar Mozgalom-Zsoldos Ferenc lista a szavazatok 15,93 százalékát szerezte meg, amely 5 képviselői helyet jelent számukra a következő ciklusban.

Most

21:33, Frissítve: 07:18

Exit poll: a HDZ nyert, de nem tud önállóan kormányt alakítani

A kormányzó jobbközép Horvát Demokratikus Közösség nyert a horvát parlamenti választásokon, de nem tud önállóan kormányt alakítani - derült ki a szavazófülkékből kilépők megkérdezésén alapuló és az urnazárás után nyilvánosságra hozott felmérésből.
20:29, Frissítve: 20:38

Megkezdődött az uniós csúcstalálkozó Brüsszelben

Az Európai Tanácsot alkotó vezetők gazdasági és versenyképességi kérdésekről, az ukrajnai háborúról, az EU és Törökország közötti kapcsolatokról, a közel-keleti konfliktusról és a libanoni fejleményekről fognak tárgyalni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.