Ugrás a tartalomra

Macedóniában helyhatósági választást tartanak

2017.10.15
08:54
2024.03.19
08:51
Forrás
MTI
Helyhatósági választást tartanak ma Macedóniában, és elemzők szerint a szavazás a négy és fél hónapja hivatalban lévő balközép kormány támogatottságának a fokmérője is lehet.

A nap folyamán a macedón fővárosban, valamint további 80 településen tartanak választást, az 1,8 millió választópolgár a helyi vezetésről dönthet. A voksolás második fordulója október 29-én lesz.

Több mint tíz évig tartó konzervatív kormányzás ért véget május 30-én, amikor a szkopjei parlament megszavazta a Zoran Zaev vezette Macedóniai Szociáldemokrata Szövetségnek (SDSM) és koalíciós partnereinek a kormányát. A decemberi parlamenti választásokat követő féléves belpolitikai harcot többéves válság előzte meg, amikor a pártok közötti csatározás miatt szinte megbénult a nyugat-balkáni ország adminisztrációja.

A BalkanInsight.com hírportál elemzése szerint az állampolgárok a helyi önkormányzatok új vezetőinek megválasztásával üzenhetnek a kormánynak, az eredmény pedig megmutatja, jó-e az az irányvonal, amelyet szociáldemokraták képviselnek, vagy az állampolgárok inkább a leváltott jobboldallal, vagyis a Nikola Gruevszki vezette Belső Macedón Forradalmi Szervezet – Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártjával (VMRO-DPMNE) szimpatizálnak-e inkább.

A közvélemény-kutatások szerint az SDSM támogatottsága csak egy kicsivel magasabb a VMRO-DPMNE támogatottságánál, és a fővárosban, Szkopjéban is szociáldemokrata győzelemre lehet számítani.

Nikola Gruevszki a kampány során többször is kijelentette: amennyiben pártja több szavazatot kap, mint a szociáldemokraták, előrehozott választást kell kiírni, mert a voksolás azt bizonyítja, hogy a kormány elvesztette legitimitását.

A VMRO-DPMNE jelenleg a 81 önkormányzatból 56-ot tudhat magáénak, így a jelenlegi polgármesterek megtartására törekszik, hogy ezzel bizonyítsa, helyi szinten meg tudta tartani erejét. Mivel a szociáldemokraták csak négy önkormányzatot vezetnek, inkább az országos politikai lépések jelentőségét, például a szomszédos országokkal fenntartott viszony javítását hangsúlyozták a kampányban.

Az utóbbi hetek kommunikációjában mindkét oldalról megjelentek helyi témák, de országos jelentőségű kérdések is, a kampány gyakran a decemberi választási verseny folytatásának tűnt.

Macedónia

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.