Ugrás a tartalomra

Maglai Jenő: Rendszerbeli változásokra van szükség

2020.06.12
15:05
2020.06.12
16:32
Forrás
Pannon RTV
Szabadka Polgári Mozgalmának listavezetője szerint a városnak vissza kellene vennie az alapítójogokat a Szabadkai Egészségházak felett, ezzel pedig megszűnne a központosítás.

Szabadka Polgári Mozgalma az egészségügy működésének megváltoztatása mellett más célokat is kitűzött a programjában köztük szerepel, hogy rendeznék a Palicsi-tó kérdését is. Maglai Jenő elmondta, hogy az általa fémjelzett nyolcas sorszámú lista nem nemzeti, hanem polgári és a magyarok mellett helyet kapnak rajta szerbek, horvátok és bunyevácok is.

Maglai Jenő kiemelte: „Sok olyan projektet kell megvalósítani,amely fejlesztené ezt a várost. Elsősorban kommunális infrastruktúra területén. Sportcsarnokot kellene építeni Szabadkának, egy újat, mert lemaradtunk. Meg kellene végre építeni a fedett jégpályát. Ezen kívül vissza kellene szerezni azokat a jogokat, amiket elvettek Szabadkától. Elsősorban pénzeket.”

Maglai Jenő
Szabadka Polgári Mozgalma
Szabadka
Választások 2020

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.
16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.