Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Molnár Ádám

Magyarkanizsa községben 25 helyen adhatják le voksukat a szavazók

2022.11.13
16:16
2022.11.13
20:19
Forrás
Pannon RTV
Reggel hét órakor gond nélkül vette kezdetét a szavazás. Magyarkanizsa honlapján lehet majd megtekinteni a választási eredményeket.

A helyiek azt mondják, a szavazás számukra kiemelten fontos, szeretnék, ha továbbra is az eddigiekhez hasonló tevékenységek, támogatások valósulnának meg.

Szurap Gáspár, Magyarkanizsa: „Kötelességemnek tartottam, hogy részt vegyek ezen, kinyilvánítsam az akaratomat, és éljünk a lehetőségünkkel, mert ez nem kis dolog végül is.”

Varjú Maja, Magyarkanizsa: „Véleményem szerint nagyon fontos az, hogy támogassuk és minél jobban erősítsük ezt a támogatást, mivel én is Budapesten tanulok és a múlt évben a Hunyadi ösztöndíjat megkaptam, és ez egy nagyon nagy segítség volt.”

Kasza Attila, Magyarkanizsa község Választási Bizottságának elnöke elmondta, minden szavazóhely időben és rendben kinyitott, és a szavazás zavartalanul folyt. 

„Ahogy a szavazóhelyek bezárnak és a központi Választási Bizottsághoz beérkeznek az adatok, a feldolgozás után és a Statisztikai Hivatal ellenőrzése után Magyarkanizsa község honlapján lesz egy applikáció, melybe a feldolgozott szavazóhelyek adatait folyamatosan feltöltjük, és így tudják a polgárok és egyéb érdeklődők ezt megtekinteni.”

A bizottság elnöke kiemelte, 21 óra után lehet számítani eredményre.

Magyarkanizsa
nemzeti tanácsi választások
szavazás

Most

08:49

Narancssárga riasztás van érvényben egész Vajdaságban

Jön a rossz idő – figyelmeztet a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet. Vajdaságban és Közép-Szerbia egyes részein narancsriasztás van érvényben. A hétvégéig és a jövő hét első felében folytatódik a változékony időjárás, záporokkal, zivatarral.
20:54, Frissítve: 08:06

Továbbra is feszült a helyzet Koszovó északi részén

A helyi szerbek ugyanis nem ismerik el az időközi helyi szintű választások eredményeit és a polgármesteri hivatalok előtt tüntetnek, jelenleg békésen. Hétfőn viszont összecsaptak a KFOR békefenntartóival. A NATO további 700 katonát küld a régióba.

Népszerű