Ugrás a tartalomra

Magyarok Vajdaságban

2018.10.10
21:46
2018.10.11
21:27
Forrás
Pannon RTV
A noszai művelődési ház még csak félig kész, hamarosan azonban befejeződhet az építkezés - erről is meggyőződhettek azok, akik ellátogattak a Magyarok Vajdaságban elnevezésű közösségi találkozóra.

A rendezvényen a Magyar Összefogás lista jelöltjei mutatkoztak be. Bemutatkozó beszédükben kiemelték, hogy az ilyen és ehhez hasonló találkozók rendkívül hasznosak, hiszen így megismerik az emberek véleményét, amely alapján tisztulhat a kép az emberek mindennapi problémáival kapcsolatban.

Fazekas Róbert, a Magyar Összefogás jelöltje a közösségi találkozón elmondta, az oktatásügyi intézmények szempontjából fontos az infrastrukturális és a szakmai feltételrendszer, de legalább ilyen lényeges a jövőépítés is - tette hozzá a jelölt.

Magyar Összefogás

Most

Népszerű