Ugrás a tartalomra

2018 a családok éve lesz

2017.12.27
13:26
2024.03.19
08:52
Forrás
MTI
Magyarországon januártól még több támogatásra számíthatnak a családok.

Magyarországon januártól még több támogatásra számíthatnak a családok - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára mai budapesti sajtótájékoztatóján. Novák Katalin elmondta, hogy 2018 a családok éve lesz, amelyben még jelentősebben tudják segíteni a gyermekvállalás előtt állókat, a gyermeket nevelőket és a gyermekeket. Megemlítette egyebek mellett a családi típusú adózás és a diplomás gyed kedvező változásait, a jelzáloghitelesek fokozottabb támogatását, a diákhitel elengedésének lehetőségét, a bölcsődefejlesztési program folytatását, valamint az úgynevezett Köldökzsinór program elindulását is.

Novák Katalin, államtitkár, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Magyarország: „2018-ban, a családok évében még több támogatást, még több segítséget tudunk adni a gyermekvállalás előtt állóknak, a gyermeket nevelőknek és a gyermekeknek. Az új év új típusú segítséget is ad a családoknak, a magyar családoknak. Még több segítség, még több támogatás fogja fémjelezni a 2018-as évet.”

Novák Katalin

Most

08:08

Ma két csapat bejut a Bajnokok Ligája elődöntőjébe

Két negyeddöntős párharc fejeződik be a labdarúgó Bajnokok Ligájában kedd este, amikor a továbbjutáshoz az FC Barcelonának otthon, az Atlético Madridnak pedig idegenben kellene megőriznie a múlt héten megszerzett egygólos előnyét.

Népszerű