Ugrás a tartalomra

„Meg kell változtatni Szerbia demográfiai helyzetét”

2018.03.18
13:04
2024.03.19
08:33
Forrás
Pannon RTV
Meg kell váltóztatnunk a demográfiai helyzetet, máskülönben egy adott pillanatban nem tudunk államként fennmaradni - fogalmazott Zoran Đorđević a Szerbia RTV vendégeként.

A szerb szociálpolitikai miniszter szerint ezt nem lehet egyetlen nap alatt megoldani, a munkát azonban azonnal meg kell kezdeni. Mint ismeretes, Aleksandar Vučić szerb elnök szombaton rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az állam a jövőben nagyobb pénzösszegekkel támogatja a gyermekvállalást. Eszerint az első gyerek után egyszeri, százezer dináros segítséget kapnak az anyák. A második gyerek után havi 10 ezer dinár jár két évig. A harmadik gyerek után havi részletekben 12 ezer eurót, a negyedik gyerek után pedig 18 ezer eurót folyósít az állam 10 éven keresztül.

Zoran Đorđević, szociálpolitikai miniszter, Szerbia: „A népesség struktúrája jelenleg arról tanúskodik, hogy egy pillanatban államként nem tudunk fennmaradni. Ez gyújtotta fel a vörös lámpát. Az elnök a csapat élére állt. Keményen dolgoztunk. Egyeztetések során vagyunk túl. Az elnöknek is több találkozója volt. Szeretnénk megváltoztatni ezt a képet. Ezt az elnök tegnap bejelentette és holnap már indulunk is.”

demográfia
Szerbia
népességcsökkenés
Zoran Đorđević
szociálpolitikai miniszter

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.