Ugrás a tartalomra

Megalakult a szerbiai köztársasági parlament 18 bizottsága

2020.10.23
12:08
Forrás
Szerbiai RTV
A haladókon kívül helyet kaptak a bizottságokban például a szocialisták és a VMSZ képviselői is.

Aleksandar Martinović marad továbbra is a közigazgatási-költségvetési, mandátum- és mentelmi jogi kérdésekkel foglalkozó parlamenti bizottság elnöke, míg ugyancsak a Szerb Haladó Párt soraiból került ki az igazságügyi, államigazgatási és helyi önkormányzati bizottság vezetője, Vladimir Đukanović. Párttársuk, Jelena Žarić Kovačević a jövőben az alkotmányügyi és jogalkotási bizottságot vezeti. Ebben a bizottságban fog tevékenykedni mások mellett dr. Pásztor Bálint, a VMSZ köztársasági parlamenti frakcióvezetője is. A haladó párti Aleksandar Marković és Zoran Dragišić, valamint a szocialista Dušan Bajatović kaptak helyet a védelmi és belügyi bizottságban. Az említetteken kívül megalakultak továbbá egyebek között a külügyi, az európai integráció, a környezetvédelem, az egészség és a család, a munka és a szociális kérdések, a kultúra és a tájékoztatás, valamint a Koszovó-ügyi kérdésekkel foglalkozó bizottságok is.

bizottság
parlamenti bizottságok
parlament
megalakulás

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.
07:17, Frissítve: 07:41

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.