Ugrás a tartalomra

Megbékélési megállapodást kötött a két palesztin szervezet, a Hamász és a Fatah

2017.10.12
10:00
Forrás
MTI
A Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista palesztin szervezet megállapodásra jutott a politikai megbékélésről riválisával, a Ciszjordániát kormányzó, mérsékeltnek tekintett Fatah mozgalommal.

A Palesztin Tájékoztatási Központ beszámolójában a Hamász médiahivatalának egy tagját idézték, de részletekkel nem szolgáltak. Annyit jelentettek be csupán, hogy csütörtök délben sajtóértekezleten ismertetik a megállapodást az egyiptomi fővárosban, Kairóban, ahol az egységtárgyalások folytak.

Iszmail Haníje, a Hamász politikai vezetője bejelentette, hogy a két napon át folytatott kairói megbeszéléseken Egyiptom közvetítésével sikerült megállapodásra jutniuk.

A Jediót Ahronót című izraeli újság hírportáljának értesülése szerint a megbékélés első menetében csak civil, közigazgatási megállapodások születtek, vagyis a felek nem tárgyaltak a legkényesebbnek tekintett kérdésről: a Hamász katonai szárnyáról, annak esetleges lefegyverzéséről

Hamász
Fatah
Kairó
megbékélés

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.