Ugrás a tartalomra

Megint demonstráltak

2019.08.31
23:02
2019.08.31
23:07
Forrás
N1, Tanjug
Ez már a 39. kormányellenes tiltakozás.

Újra utcára vonultak az Egy az ötmillióból elnevezésű demonstráció résztvevői. 39. alkalommal tiltakoztak Belgrádban a jelenlegi kormány ellen. A Szerbiai RTV épületéhez is elvonultak, amelynek bejáratára plakátokat ragasztottak. Ezeken a Szerbiai Társadalomtudományi Kutatóintézet felmérésének eredményei szerepeltek. A demonstrálók azt kiabálták: RTS – SNS. A média hatalom általi ellenőrzése és a választási kampányok során előforduló visszaélések ellen tiltakoztak. Az Elnökség épületéhez is elsétáltak, amelyre WC-papírt dobáltak.

demonstráció
Egy az ötmillióból
Belgrád
tiltakozás
plakát
kormányellenes

Most

17:36

A feldolgozóipar a húzó ágazat

Februárban 8,4 százalékkal nőtt az ipari termelés Szerbiában a tavalyi év ugyanezen időszakához képest, közölte a Szerb Nemzeti Bank a Köztársasági Statisztikai Intézet adataira hivatkozva.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.