Ugrás a tartalomra

Megkezdődött az EU-keleti partnerségi csúcstalálkozó Brüsszelben

2021.12.15
21:25
2021.12.15
21:33
Forrás
MTI
Brüsszelben megkezdődött az Európai Unió és az úgynevezett keleti partnerségéhez tartozó országok egynaposra tervezett csúcstalálkozója.

Az értekezleten az uniós tagországok állam-, illetve kormányfői, valamint a keleti partnerek közül Azerbajdzsán, Grúzia, a Moldovai Köztársaság, Örményország és Ukrajna vezetői vesznek részt.

Az Európai Tanács tájékoztatása szerint a mostani - immár hatodik - csúcstalálkozón nem vesz részt Fehéroroszország, Minszk ugyanis felfüggesztette részvételét a partnerségben.

A találkozón az előzetes közlések szerint várhatóan "megerősítik a stabilitás és az együttműködés elősegítése, a szükséges reformok bevezetése, a közös jövőbeli prioritások kijelölése, valamint az erőforrások mobilizálása melletti közös elkötelezettségüket a legfontosabb kihívások leküzdésére". A csúcs erősíteni kívánja a kölcsönös bizalmat, és közös megoldást kíván keresni a globális kihívásokra. A tanácskozás célja továbbá, hogy megerősítse a részt vevő országok és az EU közötti politikai és gazdasági együttműködést. A közös munka a demokrácia és a jogállamiság megerősítésére, az emberi jogok és alapvető szabadságok védelmére - ideértve a kisebbségekhez tartozó személyek jogait is -, valamint a nemzetközi jog elveinek és normáinak teljes körű tiszteletben tartására összpontosít - közölték előzetesen.

Hangsúlyozták továbbá, hogy a keleti partnerségre vonatkozó uniós politika meghatározó elemei továbbra is a közös értékek és az alapvető elvek, és ezek képezik a jövőbeli menetrend minden más elemének alapját is. A partnerségi politika hosszú távú célkitűzései alapvetően a koronavírus-járvány utáni helyreállításra, az ellenálló képesség fokozására és a szükséges reformokra irányulnak. A célkitűzésekhez 2,3 milliárd eurós regionális gazdasági beruházási terv társul, amely a számítások szerint mintegy 17 milliárd euró összegű köz- és magánberuházást fog mozgósítani.

Az uniós tanács közölte azt is, hogy az EU és a partnerországok közötti kereskedelem volumene meghaladja a 65 milliárd eurót, ami tíz év alatt 22 százalékos növekedést jelent. Az EU a keleti partnerség országaiban több mint 185 ezer kis- és középvállalkozást támogatott, ezzel 1,65 millió álláshelyet teremtett vagy segített fenntartani. Több mint 80 ezer oktatási cserelehetőség nyílt a fiatalok számára. A keleti partnerség országaiban a helyi önkormányzatok közel 50 százaléka elkötelezte magát a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése mellett.

EU
EU
Brüsszel
Európai Unió
Európai Tanács
Azerbajdzsán
Grúzia
Moldovai Köztársaság
Örményország
Ukrajna

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.
07:17, Frissítve: 07:41

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.